2019. június. 05. 15:15 HVG Kult Mégsem filmbe illő a Seuso-kincs története?

2019. június. 05. 15:15 2019. június. 05. 15:29 Kult



Mégsem filmbe illő a Seuso-kincs története?

Forrás:
https://hvg.hu/kultura/20190605_Megsem_filmbe_illo_a_Seusokincs_tortenete 


Úgy tűnik, egyelőre nem valósul meg az évek óta dédelgetett filmterv a késő római kori ezüstkészlet talányokkal és bűntényekkel átszőtt sztorijából. A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) levette napirendről a téma megfilmesítését, annak ellenére, hogy neves forgatókönyvírók műhelyében gyúrták össze a film forgatókönyvét.


A kalandos sorsú Seuso-kincs ismert tárgyainak első részét a Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége 2014-ben titokban szállította Londonból Budapestre. A róla szóló meglepetésszerű miniszterelnöki bejelentés, majd a páratlan szépségű leletek parlamenti kiállításának időszakában az eseményről nyilatkozó Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója egy vele készült interjúban felvetette, egész estés játékfilmet kellene csinálni az izgalmas történetből. Baán, akinek a közreműködésével került vissza a kincs, kimondottan hasznosnak vélte, „ha a gyilkosságokkal szegélyezett, tikokkal teli, fordulatos kincsvadászatról is születne egy film”. Sőt, kifejezésre juttatta, hogy Andy Vajna filmügyi kormánybiztos is elgondolkozhat a javaslaton, ha van egy jó tollú forgatókönyvírója.




Orbán Vktor miniszterelnök megtekinti a Seuso-kincsek egy darabját
© MTI / Bruzák Noémi


Az említett nyilatkozatot megelőzve, az idén januárban elhunyt producer valószínűleg már nemcsak elgondolkodott, hanem gyakorlati lépéseket is tett a Seuso-sztori megfilmesítésének érdekében. A hazai filmipar megújításáért felelős kormánybiztos által irányított filmszakmai testület már egy évvel korábban, 2013. április 25-én döntött arról, hogy négymillió forinttal támogatja a Seuso-filmterv forgatókönyvének fejlesztését, amit négy hónappal később, augusztusban újabb 2,5 millió forinttal egészített ki. A pályázó a Dont Foam Hungary Entertainment nevű filmes vállalkozás volt, a producer-rendező páros pedig Demko Pascal és Bojtor Tamás. Az utóbbi az amerikai-magyar hátteret képviselte mint Los Angelesben élő magyar származású filmrendező, míg az előbbi francia-magyar nemzetközi jogász, a mádi Holdvölgy Pincészet tulajdonosa Tokaj-Hegyalján. A forgatókönyvet pedig olyan ismert szerzők jegyzik, mint Lengyel Balázs és Lovas Balázs (legutóbbi közös munkájuk a tavaly bemutatott Lajkó – Cigány az űrben c. szatirikus nagyjátékfilm).


Az első pályázó, a Dont Foam Hungary Entertainment Kft. helyére két és fél év múlva újabb lépett. Az MNF weboldala szerint 2015. október 15-én a Bulb Cinema Kft. részesült kilencmillió forintos forgatókönyv-fejlesztési támogatásban. A Seuso-rejtély című projekt producere Muhi András Pires, míg forgatókönyvírónak a továbbiakban is Lengyel Balázs és Lovas Balázs maradtak. A Seuso-rejtély forgatókönyv fejlesztését a Filmalap 2017-ben és 2018-ban is még két-kétmillió forinttal díjazta.


Ezek után meglepőnek tűnhet, hogy az évek óta patronált filmtervet mégsem kívánja megvalósítani az MNF. A hiteles filmszakmai forrásból a közelmúltban tudomásunkra jutott információt a Filmalap eddig nem erősítette meg, de nem is cáfolta. Viszont online felületén a következő döntést került nyilvánosságra: a Filmszakmai Döntőbizottság 2019/0002. sz. határozata szerint a Seuso-rejtély forgatókönyve végső változatának teljesítését elfogadták, a fejlesztési folyamatot lezárták.

A döntést Lengyel Balázs forgatókönyvíró így kommentálta: „Ez azt jelenti, hogy a Filmalap lezárta a film fejlesztését, nem kívánja a forgatókönyvünkből tervezett nagyjátékfilmet tovább támogatni. A döntés okát nem indokolták...”


Igazából a Filmalap ambicionálta a Seuso-rejtély rendkívül izgalmas történetének megfilmesítését. A döntés után valószínű, hogy a közeljövőben nem lesz belőle film, talán egyelőre altatják a témát, mivel a sok talány miatt nehéz belőle hiteles filmet csinálni. Csupán véletlen lehet, hogy ez döntés a filmügyi kormánybiztos, Andy Vajna elhalálozását követően pár nappal született

– mondta el megkeresésünkre a neve mellőzését kérő filmes hírforrásunk.

Dézsy Zoltánnak, A Seuso-kincsek rejtélye (1997) és a Seuso II. (2016) dokumentumfilmek rendezőjének viszont van minderről névvel vállalt véleménye: „Andy Vajna halála óta nem fontos a Seuso nagyjátékfilm. Benne volt kurázsi, tudta, hogy ez nemzeti ügy, és világsikergyanús – az utódainak ez nem lényeges. Ezen nem lepődtem meg. Többször is nekifutottak a történetnek, de valószínűleg megfelelő sikert garantáló forgatókönyvet sem sikerült írni, ez is ok lehet az elutasításra. Pedig a sztori alapanyaga fantasztikusan izgalmas, érdekes – nehéz ebből unalmas filmet faragni.”

© amazon.com

A Filmszakmai Döntőbizottság határozata ellenére sem kizárt, lesz, aki elég fantáziát talál itthon vagy külföldön a Seuso-kincs régészeti és bűnügyi rejtélyekben bővelkedő történetének megfilmesítésében. Erre utal a producer, rendező és színész Árpa Attila ajánlása, amelyet A Seuso-mozaik címmel Fedina Lídia nemrég megjelent regényéhez fűzött: „A mű szerzője újradefiniálta a magyar írók által – sajnos – ritkán művelt lektűr fogalmát, a tényeket és teóriákat egy magával ragadó, izgalmas, filmszerűen pergő kalandregénybe ágyazva. Még az is lehet, hogy film lesz belőle… Ha nem én csinálom, biztosan megnézem!” Nem beszélve arról, hogy Kevin Egan amerikai írót is megihlette az ezüstkészlet krimije, és The Missing Piece – A hiányzó darab címmel jogi thrillert írt belőle. 

Származási hely:

https://hvg.hu/kultura/20190110_Kitalalnak_a_horvatok__felnyitottak_a_Seuso_titkos_aktait?

https://hvg.hu/kultura/20190110_Kitalalnak_a_horvatok__felnyitottak_a_Seuso_titkos_aktait?

Etédi Alexa (vagy mástól általa kölcsönvett anyag): A Seuso-kincs igaz története (hivatkozva)

A Seuso-kincs igaz története


Főoldal › Európa › Cikkek › A Seuso-kincs igaz története



Etédi Alexa


„Maradjanak meg neked sok évszázadon át ezek az edények, Seuso, és utódaidnak méltón a hasznára váljanak”

Krimibe illő a sztori: titokzatos halálesetek, hamis papírok, megkérdőjelezett eredet, eltüntetett koronatanúk, elvesztett perek sora, a tulajdonjogért bejelentkező országok jelezték útját, miközben a kincs kétes műkincskereskedők, nagynevű aukciós házak és tehetős lordok kezén „ment át”, ügyvédi irodák és a Scotland Yard foglalkozott vele. S még mindig nincs meg minden darabja, holott a történet 1975-ben kezdődött. Sőt, már sokkal korábban, de e korai története is Agatha Christie tollára kívánkozott volna…



A Seuso-kincs az antik kultúra (pontosabban a késő császárkor) egyik legértékesebb kollekciója, tizennégy ismert darabjának összsúlya 65,5 kilogramm, anyaga pedig szokatlanul nagy tisztaságú ezüst, s így a világ egyik legkomolyabb ilyen jellegű lelet együttese. Nevét – és eredetének egyetlen perdöntő bizonyítékát – az egyik 70 centiméter átmérőjű ezüsttálca közepét díszítő dombormű körszegélyére vésték: Sevso (Seuso), aki a feltételezések szerint egy igen tehetős, germán származású katonatiszt, vagy a Római Birodalom tartományi főtisztviselője, s egyben az értékes ezüst nemű tulajdonosa lehetett, s az edénykollekciót jegyajándékba kaphatta.



Seuso az ezüstedények korából ítélve a Kr. u. IV. század végén, esetleg az V. század legelején Pannoniában élhetett, melyre a tál egy másik felirata ad magyarázatot: egy tó vizében ficánkoló hal felett a Pelso szó olvasható, mely a Balaton latin elnevezése volt. Az edényeket egy barbár betörés elől áshatták el, ami a római kori Pannónia végét jelentette. Ez a feltételezés megfelel a provincia korabeli történetének, valamint az edények datálásának is. A Seuso-kincsek valószínűsíthető megtalálásának helyén, Polgárdi-Kőszárhegyen egy feltehetően Kr. u. 374-ben kvád, szarmata támadásban elpusztult római kori villagazdaságot (valószínűleg Seusoét) tártak fel 1993-ban, de a térségben vezetett egy fontos római út, és Gorsium (a mai Tác) is a közelben terült el.



Előkerülés rejtélyes halálesetekkel
Az edénykészlet gyors elrejtését valószínűleg erőszakos események követhették, hiszen azt korabeli tulajdonosa már nem ásta elő, a kollekció csaknem 16 századon keresztül a földben pihent. Hasonlóan erőszakos események követték az ezüstök megtalálását is, melynek részleteire valószínűleg soha nem derül fény. Mivel az edények illegális ásatáson, kincsvadászok által kerültek elő, eredetüket homály fedi, az sem teljesen világos hogy hol és kik ásták elő, és az sem, hogy ezt követően milyen úton-módon kerültek Bécsbe, New Yorkba, illetve Angliába. Csupán egy biztos: az ezüst készlet feltételezett megtalálója, Sümegh József kiskatona felakasztott holttestét 1980-ban egy kőszárhegyi pincében találták meg, a nyomozás szerint öngyilkos lett (később nyilvánvalóvá vált, hogy gyilkosság áldozata lett).



A haláleset helyszíne újabb „csavarral” szolgált a titokzatos ügyben: a holttestet éppen annál a pincénél találták meg, mely mellett 1878-ban egy szilvafa kivágásakor, és gyökerének kiásásakor a Seuso-kincs eddigi egyetlen Magyarországon (Nemzeti Múzeum) őrzött darabja, egy quadripus, azaz négylábú állvány előkerült. E lelet az egyetlen bizonyíték volt a Seuso-kincsek magyarországi eredetére nézve, melyet azonban a magyar állam hiába hangoztatott, mivel az amerikai törvények a tulajdonos jogait képviselik, az edények akkori birtokosa, az angol Lord Nordhampton pedig nem adta oda a kincsek egyetlen darabját sem összevetésre (erre egyébként az amerikai törvények nem is kötelezik).



A Seuso-rejtély 2003-ban tovább bonyolódott: egy Pápán fogvatartott személy, Lelkes József egy bulvárlapnak azt nyilatkozta, hogy 1976-ban együtt ásták ki a kincseket Sümegh Józseffel a Polgárdi melletti ipartelepi kőbányában, ahol a kincseket egy két méter mély gödörben, két nagy bronz üstbe rejtve, vastag iszaprétegtől fedve találták. A kincslelet akkor még negyven darabból állt – sőt, a szakértők összesen 248 darabra saccolják a kollekció számát – melyek egy részét eladogatták. Sem ők, sem vevőik nem ismerték fel az ezüstkincsek valódi értékét, értéktelen ócskaságoknak vélték, volt, aki a rézüstben bitument szeretett volna hevíteni. Lelkes József hozzátette azt is, hogy három további, a titkot ismerő barátja is rejtélyes körülmények között halt meg. De ne szaladjunk ennyire előre.



Illegális papírokkal
Sümegh József máig nem tisztázott halála után a Seuso-kincs a kétes hírű műkereskedők, a libanoni Halim Korban és a horvát Anton Tkalec bécsi antikvitás üzletében bukkant fel. Ők a kincseket libanoni eredetpapírokkal adták el Spencer Comptonnak, Northampton márkijának, és az általa vezetett befektetési társaságnak (1982), akik a lelet együttest az angol Sotheby's-en keresztül, nyilvános árverésen szerették volna értékesíteni. A kincsek iránt a Los Angeles-i J. Paul Getty Museum is érdeklődött, mely egyik kurátorának azonban szemet szúrtak a hamis libanoni papírok, miközben a kincsek valószínűsíthető eredetét az éppen a múzeumban kutató magyar régész, Szilágyi János György a ’Pelso’ felirattal lokalizálta, s ekkor a múzeum elállt vásárlási szándékától.



Ezen a ponton a Seuso-kincs sorsa holtpontra jutott, ugyanis a hamis eredetpapírok miatt sem kiállítani, sem eladni nem lehetett, holott a lord 16 millió dollárt költött a 15 tárgyra, s szándéka szerint legalább háromszoros áron szeretett volna rajtuk túladni. Ettől függetlenül az ügy tovább bonyolódott, amikor 1990 februárjában a Sotheby's New York-i irodájában tartott sajtótájékoztatón a nagyvilág előtt is ismertté vált a Seuso-kincs: ekkor a magyar állam bejelentette igényét a kincsleletre, de Magyarország mellett ott volt még Libanon (szerintük a kincsek a Türosz – Szidon környéki ásatási területről származtak), valamint Jugoszlávia (majd a jogutód Horvátország, akik szerint az ezüstöt az Isztrián találták) is. A kudarcba fulladt árverést per követte, mely végül 1993-ban az igényeket megalapozatlannak nyilvánította; az ezüstök a lordnál maradtak.



A bizonyítékok
A per lefolytatása finoman szólva is megkérdőjelezhető volt: egyrészt a koronatanút meg sem hallgatták, kicsempészték a szállodából, majd az első Magyarországra tartó repülőre felültették, másrészt Magyarország esetében a közvetlen bizonyítékot szolgáltató talajminta-analízis eredményét sem vették figyelembe. De mit is takartak e vizsgálatok? 1993. május 15-én mintát vettek az úgynevezett Meleagros-tálról New Yorkban, mely megegyezett a Borbély-pincéből – ahol Sümegh József holttestét megtalálták, és a kincseket elrejtették – származó mintával. A BME Nukleáris Technikai Intézetének tudományos munkatársa megállapította, hogy a tálról származó földmintában talált ősmaradványok és kovamoszatok vázmaradványai a Balaton környéki tavakban élő algatársulásokban ma is megtalálhatók.



Emellett a bírónő a magyar igényeket alátámasztó régészeti bizonyítékokat is figyelmen kívül hagyta. Egyrészt az ezüst edényeket tartalmazó, úgynevezett fogazott-varratos technikával készült rézüst is tipikusan pannóniai jegyeket visel, melyek közül legtöbb épp a Balaton térségéből került elő (e technika a Kr. u. III-IV. században volt divatos), de a Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus mintázata is teljesen megegyezik a Seuso-kincs geometrikus kancsóinak mintáival, mely az ugyanazon műhelyből (Sirmium, vagy Siscia) való származást, és így feltehetően azok összetartozását támasztja alá. A pert így Magyarország és Horvátország is elveszítette, a kincsek továbbra is a lord birtokában maradtak, de a legális nemzetközi műkincspiacon gyakorlatilag eladhatatlanná váltak.



A Scotland Yard az ügyet a bécsi antikvitásig tudta visszafejteni, de e ponton megrekedtek; arra, hogy az ezüst kincs megtalálása, Sümegh József halála, majd nyugatra való kerülése között kiknek, milyen körülmények között ment keresztül a kezén, nem derült fény máig sem. A kincset a ’90-es évek vége óta a Christie’s aukciósház őrizte, majd 2006-ban lord Northampton a Bonham aukciósházat bízta meg egy újbóli – csak potenciális vásárlók és muzeológusok részére nyilvános – kiállítás szervezésével, de a márki szándéka nagy ellenkezésbe ütközött a Múzeumi Szövetség – élén a híres régész, Colin Renfrew – részéről. Indokaik szerint a problémás kincs kiállítása vétene az etikai szabályok ellen, míg a Bonham képviselője úgy reflektált e felvetésre, hogy a legnagyobb sértés az lenne, ha a kincs egy múzeum mélyén tűnne el.



További erőfeszítések
Mindeközben Magyarország továbbra sem mondott le a Seuso-kincs visszaszerzéséről. A kulturális tárca Seuso Titkársága 2000-ben tízmillió forintot ajánlott fel annak, aki olyan tárggyal szolgál, amely minden kétséget kizáróan része az ominózus lelet együttesnek, és igazolt eredete bizonyítja a Seuso-kincs magyarországi lelőhelyét. 2006-ban a Bonham aukciósház igazgatójának levélben jelezték, hogy a magyar jogszabályok szerint a Seuso-kincsek a magyar állam tulajdonát képezik, az tulajdoni igényét továbbra is fenntartja és minden lehetséges jogi lépést megtesz. Érvelésük szerint ugyanis a kincsnek lord Northampton csak a birtokosa, ami kevesebb jogot jelent, így eladni sem lehet a tárgyakat. Ugyanakkor, ha a magyar tulajdoni igényeket nem is fogadnák el – mivel a kincsre egyetlen ország sem adott kiviteli engedélyt, vagyis illegálisan jutott határain túlra – lopott tárgyból nem lehet vagyont szerezni.



Az ügyet nehezíti az Egyesült Királyság meglehetősen rendezetlen, s számos kiskaput is hagyó, műkincskereskedelmet szabályozó 2003-as törvénye, mely bár nem teszi lehetővé a hasonló hátterű értéktárgyak bemutatóra vagy aukcióra bocsájtását, ugyanakkor az csak a 2003 után felfedezett kétes eredetű műkincsekre vonatkozik. Így a kincseket az aukciósház egy rövid tárlaton valóban be is mutatta a New Bond Streeten álló székházában, de az árveréstől elálltak. Rupert Redesdale, a brit kormányzat régészeti ügyeit koordináló szakértője szerint az ügy legnagyobb problematikáját az jelenti, hogy Magyarország hiába áll elő követeléseivel, az általa felsorakoztatott bizonyítékok nem elegendőek a szakszerű bizonyításhoz. Azzal azonban ő is egyetért, hogy egy szakszerű vizsgálat mielőbb szükséges lenne.



2007-ben horvát források tudni vélték, hogy – bár az ezüst gyűjtemény Horvátország és Magyarország között vita tárgyát képezi – Soros György magyar származású amerikai üzletemben megvenné a kincseket lord Northamptontól, hogy aztán valamelyik budapesti múzeumban állítsák ki őket, de a hír végül megalapozatlan volt. 2012 nyarán újabb vevő jelezte a lelet őrzési jogának vásárlási szándékát: Zelnik István a budapesti Dél-kelet Ázsiai Aranymúzeum tulajdonosa, aki azokat egy Seuso Múzeumban állította volna ki, halála után pedig a magyar államra hagyta volna. Zelnik hozzátette, a kincsek – amíg eredetük nem bizonyított – nem piacképesek, de a brit kormány engedélyével őrzési joguk átadható. A kulturális államtitkárság azonban tagadta a Zelnikkel kötött szerződést, és állította, hogy Magyarország nem mondott le a tulajdonjogáról.



Hazatért kincsek
Végül 2014 márciusában a magyar állam a tizenöt darabos ezüst kincsből nyolcat – köztük a legfontosabbat, a névadó Seuso-tálat is – Magyarországra szállított; mivel a leletek eredete továbbra sem tisztázott, a britek csupán az ezüstkészlet őrzési jogát adták át, a 15 millió eurót (mintegy 4,5 milliárd forint) pedig kompenzációs díjként fizettünk ki. A kincseket a TEK szakemberei hozták haza szárazföldön. A nyolc műtárgyat március 29-től három hónapon át az Országházban lehet megtekinteni ingyenesen, ezt követően pedig a Múzeumi Negyed legfontosabb látnivalói lesznek. S bár egyelőre a Seuso-kincs még mindig nem magyar tulajdonú, és a tizenöt darabos kollekciónak csak a fele került haza, a pillanat mégis történelmi, hiszen Magyarország 25 éve próbálja azt visszaszerezni.



Sokan felteszik a kérdést, ami a miénk, azért miért kell fizetni, pláne ennyit? Csakhogy mivel a kincslelet nem hivatalos ásatásból származik, hiteles eredetpapírjai nincsenek, azt kicsempészték a határokon túlra, tulajdonjoga nem tisztázott. A legfontosabb, hogy megelőzzék az illegális műkincs kereskedelemben való eltűnését. Ugyanakkor nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ez a költség az 1990-es kikiáltási ár (40 millió font, mai áron 100 millió euró) egyharmada. A kincsek a közeljövőben a szakemberek számára tanulmányozhatóak lesznek, kutathatóvá válnak, és lehetőség nyílik az összehasonlító vizsgálatokra is, amely közelebb visz a sikeres végeredményhez, azaz hogy bizonyítani tudjuk, a Seuso-kincs csaknem negyven évvel ezelőtt magyar földből került elő.

(

Forrás: https://utazom.com/cikk/a-seuso-kincs-igaz-tortenete 

(KIADÓI MEGJEGYZÉS: A HIVATKOZOTT ANYAGOT A HIVATKOZÁS SZERINT KÖZLÖM A BLOGON, MINDEN VÉGZETTSÉGEMMEL - MEGJEGYZEM, HOGY NEM SZÍVESEN, KÉNYSZERŰSÉGBŐL. A MEGJEGYZÉSHEZ HOZZÁTESZEM, HOGY A HÖLGYEMÉNY A FACEBOOKON NEM CSAK TÁMADOTT KORÁBBAN, DE SEMMI KÖZE NINCS AZ ANYAGOKHOZ ÉS NEM VOLT, ÉS A FOTÓK SEM AZ Ő KEZE ALÓL KERÜLHETTEK KI, és a végzettsége sincs meg ezekhez a publikációkhoz, a tudása sincs, mástól vehette az anyagokat., mégpedig az oldalaimról, meg az eltűnt táskákból. Máskor nem támad oktalanul szakembert valaki! Ez egy illegálisan eltulajdonított szakdolgozat és Országházban eltűnt táska anyaga. Szakmai okokból pedig a szerzői plágium miatt az igényeket 9 egyetem jogával egyetemben fenntartom és nyilvánossá teszem! Főszerkesztő)

A fotók láthatóan Lövey-Varga Éva eltűnt táskájából származnak!

A Seuso - kincs : Pannonia fénye - Állandó kiállítás

A Seuso-kincs 
Pannonia fénye



Jegyvásárlás


állandó kiállítás





2019. június 28-án 13:00-tól látogatható A Seuso-kincs. Pannonia fénye című állandó kiállítás.

Ezzel a kincs olyan modern, valamennyi műtárgyvédelmi követelménynek megfelelő kiállítótérbe kerül, amely az átalakítások ellenére is megőrzi a Pollack Mihály által tervezett klasszicista múzeumpalota jellegzetességeit. Ugyancsak ezen a napon veheti kézbe a közönség a kiállítással megegyező címet viselő gazdagon illusztrált Seuso-albumot is.

A Seuso-kincs. Pannonia fénye című kiállításon három elegáns térben csodálhatja meg a közönség a késő római császárkor egyik legértékesebb leletegyüttesét. A Magyar Nemzeti Múzeumban átadott új kiállítóterek a legkorszerűbb kiállítástechnikai és műtárgyvédelmi eszközökkel büszkélkedhetnek, miközben az átalakítás során a műemlékvédelmi szempontok is messzemenően érvényesültek. A megújult impozáns terek kiemelik a Seuso-kincs egyedi művészi értékét, a megújult kurátori koncepció pedig abban segíti a 21. század látogatóit, hogy dekódolják a kincs ezüstedényeinek üzenetét.

A korábbi Seuso-kiállításokhoz képest bővebb tárgyi anyag felhívja a figyelmet a kincs birodalmi és pannóniai összefüggéseire, közvetíti a kései Római Birodalom elitjének mentalitását, arisztokratikus életformáját és önmagáról alkotott képét, s azt a folyamatot, amelynek során a korabeli birodalmi elit kereszténnyé lett. A kiállítás a leletegyüttes művészi értéke mellett a római korban képviselt értékével is foglalkozik, azaz segít meghatározni egykori tulajdonosának a társadalomban elfoglalt helyét, pozícionálja a késő római nemesfém tárgyakat tartalmazó kincsleletek sorában a Seuso-kincset és hangsúlyozza annak jelentőségét.

Az új állandó kiállítás első terme ennek megfelelően a kései Római Birodalom elitkultúrájának bemutatásával és a szükséges alapinformációk közvetítésével készíti fel a látogatót a Seuso-kincs megértésére és befogadására. Ebben a térben a látogatók nyolc témán és számos pannóniai lelőhelyű luxustárgyon keresztül ismerhetik meg a rómaiak ezüsttárgyakhoz való viszonyát és azok római társadalomban betöltött kiemelt szerepét.

Az egykor folyosóként szolgáló terem egyfajta beavató szerepet tölt be mielőtt a látogató belép abba a két nagyobb térbe, amelyben megtekintheti a Seuso-kincs 14 ezüstedényét és az elrejtésükre használt rézüstöt, valamint a Seuso-kincshez köthető kőszárhegyi ezüstállványt. (Ez a kiállítás kínálja az első alkalmat, amikor a kőszárhegyi ezüstállvány azonos kiállításon látható a Seuso-kincs darabjaival!)

A kurátorok a tárgyak jelentős részét külön vitrinbe helyezték, jelezve, hogy a Seuso-kincs nem alkot homogén tárgyegyüttest. Ezüstedényei különálló műtárgyak, amelyek más-más koncepció alapján, különböző időben keletkeztek. A tárgyak ilyen módon történő elhelyezésének más előnye is van: valamennyi tárló körül járható, az edények minden oldalról megtekinthetők. A kiállítás rendezői a két teremben az időrendi szempontokat is figyelembe véve osztották el a tárgyakat. Az első teremben a kincs legkorábbi, a hellenisztikus művészeti hagyományokat legtisztábban tükröző darabjai kaptak helyet, míg a másodikba a fiatalabb ezüstedények kerültek.

A kiállítás az edények lehetséges kronológiai sorrendjének felállításán túl megkísérel választ adni arra a kérdésre, hogy az ezüstedények díszítőrepertoárja hogyan illeszkedett a kor arisztokratikus kultúrájának képi világába, és ez hogyan fejezte ki a késő római birodalmi elit önazonosságát. A kiállítás tudományos alapokon reflektál azokra a kérdésekre is, amelyekkel a látogatók és a média is szívesen foglalkozik: mi alapján állítható, hogy a Seuso-kincs darabjai kincsleletként és művészi kvalitásukat tekintve egyaránt a legjelentősebbek közé tartoznak? Ki lehetett Seuso? Mi köti a kőszárhegyi ezüstállványt a Seuso-kincshez?

A kiállítás üzenete ugyanakkor nemcsak a kincsleletekre és az azt alkotó tárgyakra koncentrál, hanem mondanivalója kitér az elrejtés körülményeire és a megtalálást követő történetére. A kiállítótermekben a látogató olyan útra indul, amelynek során a kiállított ezüstedényeken, luxustárgyakon keresztül feltárul a késői császárkor elitjének magaskultúrája és annak pusztulása is. Felfedező útját 3D grafikák, filmeket megjelenítő multimédia tartalmak is segítik. Az érintőképernyők a virtuálisan megforgatható tárgyak egyes részleteinek megtekintésére és a tárgyakra vonatkozó bővebb ismeretanyag (pl. az edényeken ábrázolt görög mitológiai történetek, edények funkciója, hiányzó alkatrészek, nem látható tárgyrészletek) játékos megismerésére nyújtanak lehetőséget.

Hasonló szerepet tölt be a Múzeum boltjában megvásárolható album, amely egyedi műtárgyfotóival, térképeivel, illusztrációival a kurátorok szövegeivel kiegészíti a kiállításban látható és olvasható információkat. A Seuso-kincs. Pannonia fénye című kötet nem a kiállítás szigorúan vett vezetője, nem követi pontosan a tárlat felépítését, de sok tekintetben visszatükrözi azt: a Pannoniában talált luxustárgyak és a késő antik római elit kulturális közegébe helyezve mutatja be a legjelentősebb fennmaradt késő római ezüst kincsleletet.



A kiállítást rendezte: Dági Marianna (Szépművészeti Múzeum) Mráv Zsolt (Magyar Nemzeti Múzeum)
Szakmai lektor: Török László (Magyar Tudományos Akadémia)
Numizmatikai szakértő: Torbágyi Melinda (Magyar Nemzeti Múzeum)
Műtárgyfotók: Dabasi András, Kardos Judit (Magyar Nemzeti Múzeum)
Grafikai tervezés: Farkas Anna · anagraphic
Kiállítástervezés: Narmer Építészeti Stúdió KÖZTI (Középülettervező) Zrt.
Gépésztervezők: Págyi Tamás és Nagy István okl. gépészmérnökök
Multimédia: 4iG
Projektirányítás: Varga Benedek főigazgató, Rezi Kató Gábor főigazgató-helyettes, Zsurki Attila gazdasági igazgató, Tomka Gábor projektvezető, főigazgató-helyettes, Mészáros Balázs projektmenedzser, Varga Lujza projektmenedzser, Csom Zsófia projektasszisztens
Kommunikáció: Berényi Marianna, Szily Marianna
Szerkesztő: Merényi Ágnes
Angol szöveg: Bob Dent, Rácz Katalin
Műtárgyvédelem: Lencz Balázs, Földessy Péter
Restaurálás: Dúzs Krisztina, Lencz Balázs, Lukács Balázs, Nagy Melinda, Németh Norbert
Biztonságtechnika: Pataki János
Műszaki vezetés: Frankovics Tibor, Bernáth Károly Tibor
Kivitelezők: Belvárosi Építő Kft., CLH Hűtés- és Klímatechnikai Kft., Lisys-Projekt Kft. (világítástechnika), SAUTER Épület Automatikai és Rendszertechnikai Kft., B Consulting Kft. (biztonságtechnika), Beige Bau Kft., Fabermann Kft.
Műszaki ellenőr: HUMAN CONSTRUCT Tervező és Szaktanácsadó Kft.
Vitrinberendezés: Bak Andrea, Marosfalvi Ákos, Miklovics Gyula
Szakmai asszisztens: Szabadváry Tamás
Múzeumpedagógia: Kenesei Zsófia, Suba Eszter, Vattay Liliána, Biricz Dóra

Forrás:

https://mnm.hu/hu/kiallitasok/allando/seuso-kincs
https://mnm.hu/hu/kiallitasok/allando/seuso-kincs