2020. március 15., vasárnap

Horváth Csaba László: 2043-ig titkosak a Seuso-akták (gyűjtötte: Lövey-Varga Éva)

2016. szeptember 15. csütörtök 04:36

Horváth Csaba László

2043-ig titkosak a Seuso-akták 


A kancellária minősített adattá nyilváníttatta a kincs visszavásárlásának részleteit. 




Hiába közpénz az a 15 millió euró, vagyis körülbelül négy és fél milliárd forint, amennyiért Magyarország visszavásárolta a Seuso-kincsek hét darabját, évtizedekig nem nyilvánosak az ügylet részletei – értesült a Magyar Nemzet. A római leletegyüttes egy részét két éve szerezte vissza a kormány, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonban már 2013-ban minősítette a visszavásárlás adatait. Méghozzá harminc évre, így leghamarabb 2043-ban kerülhetnek nyilvánosságra az adatok.

Lapunk csaknem fél évvel ezelőtt fordult közérdekűadat-igényléssel a tárcához, arról érdeklődve, hogy ügyvédként kik és mekkora illetményért vettek részt a 4. században készült dísztárgyegyüttes visszavásárlásáról szóló tárgyalásokon. A Miniszterelnökség azonban megtagadta az információk kiadását. Közölték, hogy a kormány jelenleg is tárgyalásokat folytat, hogy a 15 darabból álló, késő ókori műkincsegyüttes hiányzó darabjai is Magyarországra kerüljenek. A kormány meggyőződése szerint pedig jelentősen rontaná pozícióikat és esélyeiket, ha a korábbi vagy a folyamatban lévő tárgyalások bárminemű részletéről tájékoztatnák a nyilvánosságot.

Mivel a Seuso-kincsek visszavásárlását közpénzből fizették, a Magyar Nemzet a Fővárosi Törvényszékhez fordult az ügyben, azt kérve, kötelezze a tárcát a kért adatok kiadására. A bíróságon derült ki, a kért iratok minősített adatnak számítanak. Ezek kiadása pedig bűncselekmény, ezért a tárca a Magyar Nemzet keresetének elutasítását kérte. Lapunk titokfelügyeleti hatósági eljárást kezdeményezett az ügyben.

Mint ismert, a Seuso-kincsek darabjait az 1970-es évek közepén találta meg Sümegh József, a Fejér megyei kőszárhegyi kőbánya kisegítő munkása. Ma sem tudni, pontosan hol bukkant a felbecsülhetetlen értékű késő római kori ezüst tárgyegyüttesre, pedig ez az információ létfontosságú volna a kincs magyarországi eredetének bizonyításához és a még külföldön lévő darabok visszaszerzéséhez. A talált tárgyakat négy-öt évig rejtegette, közben többet elcserélt vagy eladott. A helyiek többször látták őt magas rangú magyar és orosz katonatisztek társaságában. Sümegh Józsefet 1980 decemberében meggyilkolták, de a bűncselekményt az ügyben eljáró katonai ügyészek öngyilkosságnak állították be.

Emlékezetes, Dézsy Zoltán, aki áprilisban mutatta be a műtárgyakról készített dokumentumfilmje második részét, lapunknak nemrég azt mondta, a film vetítése óta számos új információhoz jutott. Ezek alapján várható, hogy már akár idén nagy bejelentés lesz a Seuso-kincsek ügyében.

– Csak legyen türelmünk kivárni, amíg a hiányzó darabok hazakerülnek – tette hozzá a filmrendező. Dézsy elárulta, hogy a tavasszal mozikba került filmjét a televízióban is leadják majd. A tévés változatot a közmédia számára készítette, az új információkkal kibővítve; ám a premierrel megvárná, amíg a kincsek általunk ismert további darabjai is hazakerülnek.

-------


A cikket gyűjtötte: Lövey-Varga Éva

A cikk eredeti közlési helye, forrása:
https://magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/2043-ig-titkosak-a-seuso-aktak-3923661/


---


Szerkesztői és kutatói megjegyzés:

A történtek után az életem és más kutatók veszélyeztetése, halála és jelentős százmilliós jogdíj csalások, a dolgozatok lopásai, a szakdolgozatlopások, szakcserék, diploma, disszertáció és más adatlopások, számítógép lopások és életveszélyes fenyegetések miatt a későbbiekben a közlésekkel szót kívánok emelni a jogi eljárások sértése és lefolytatása ellen-
Közlésként és megjegyzésként jelenleg csak ennyit kívánok nyilvánossá tenni a történtek fényében.

Lövey-Varga Éva főszerkesztő, kiadó, laptulajdonos, kutató sok szakmával rendelkezőként, jogász és orvos melletti gyakorlattal és többféle munkaviszonnyal. A kutakodók és fenyegetőzők kedvéért.

Lövey- Varga Éva sk. 

SEUSO-KINCS II. - magyar bélyegek


SEUSO-KINCS ii.



A Seuso-kincs a legjelentősebb késő római ezüst kincsleletek egyike. A Magyar Posta a kincs első hét tagjáról 2014-ben már bocsátott ki bélyeget. A 2019-ben kibocsátásra kerülő bélyegblokk a második ütemben hazaszállított hét tárgyat mutatja be, amely Benedek Imre grafikusművész tervei alapján, 44.000 db perforált és 6.000 db vágott változatban a Pénzjegynyomdában készült. Megvásárolható a Filapostán, a filatéliai szakszolgálatokon, egyes postahelyeken és a www.posta.hu - n.







A Seuso-kincs darabjai egy ünnepi lakoma-készlet jellegzetes tartozékai, melyek többségét mitológiai alakok és történetek domborműves ábrázolásaival díszítettek. A bélyegblokkon bemutatott hét tárgy: Akhilleusz-tál, Meleagrosz-tál, amfora, állatalakos kancsó és a kancsóból és vödör-párból álló Hippolütosz-készlet.



A bélyegblokkon lévő ezüst tárgyakat diffrakciós fólia- és dombornyomás teszi különlegesebbé, a blokkon uv-fényben a leghíresebb, és egyben a kincs névadó darabjaként is ismert ezüst Vadász-tál központi, kör alakú mezőbe foglalt jeleneteit keretező, a kincs összes darabjára egyöntetűen érvényes, latin nyelvű verses felirat olvasható: „HEC SEVSO TIBI DVRENT PER SAECVLA MVLTA / POSTERIS VT PROSINT VASCVLA DIGNA TVIS”. A bélyegszett a blokk fekete sorszámozású alapváltozata mellett tartalmazza annak piros sorszámozású, vágott változatát is.



Terméktulajdonságok
Megrendelési kód:
2019210030011 (perforált bélyegblokk)
2019210060012 (FDC perforált blokkal)
2019211030011 (vágott bélyegblokk)
2019212030011 (szett)
Megjelenés: 2019. július 8.
Össznévérték: 3.000 Ft (Megjelenéskor kiegészítő címletként használható.)
A szett eladási ára 10.000 Ft.
Nyomdai eljárás: diffrakciós fólia, ofszet, dombor és uv-nyomat kombinációja
Példányszám: 44.000 dbperforált blokk (fekete sorszámmal), 6.000 db vágott blokk (piros sorszámmal). A szettbe 1-2.000-ig tartó sorszámmal kerültek a blokkok.
A blokk vágási mérete: 170 x 97 mm
A blokkon belüli egyes bélyegképek perforációsmérete: (2x) 30 x 45 mm, (1x) 50 x 60 mm
Papírfajta: Fehér, famentes felületkezelt enyvezett bélyegpapír, optikai fehérítővel
Gyártó: Pénzjegynyomda Zrt.
Fotó: Dabasi András, Kardos Judit
Forrás: Magyar Nemzeti Múzeum
Tervezőművész: Benedek Imre

Linkek
Letölthető tájékoztató
Vásárlás / perforált bélyegblokk


------------

Gyűjtötte: Lövey-Varga Éva
Forrás helye, az eredeti közlés:

https://www.posta.hu/belyeg/belyegeink/ujdonsagok/seuso-kincs-II

30 évre titkosította a kormány, hogyan szerezték vissza a Seuso-kincseket - (gyűjtő: Lövey-Varga Éva)






Farkas György
újságíró. 2018. 08. 06. 06:22 


Felfüggesztették a nyomozást a megtaláló meggyilkolása ügyében.



A Magyar Hírlap információját a rendőrség megerősítette, de mivel a nyomozás folytatásának lehetősége fennáll, bővebb tájékoztatást nem adtak. A Seuso-kincset megtaláló Sümegh József halála ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) emberölés gyanúja miatt nyomozott ismeretlen tettes ellen.

A férfit 1980-ban gyilkolták meg Polgárdiban, holttestét egy pincében fedezték fel, mellette egy kiásott gödröt találtak a nyomozók, ami vélhetően a később Seuso-kincseknek elnevezett római ezüst edénykészlet rejtekhelye lehetett.

A vizsgálat akkoriban öngyilkosságot állapított meg, ám a rendszerváltoztatás után a Legfőbb Ügyészség újabb nyomozást rendelt el, amely szerint a férfi gyilkosság áldozata lett, az általa megtalált nagy értékű ezüst lelet pedig eltűnt – idézte fel a lap.




30 évre titkosította a kormány, hogyan szerezték vissza a Seuso-kincseket
Szerintük jelentősen rontaná az esélyeket a hiányzó darabok visszaszerzésére



Sümegh József amatőr kincskeresőként kutatta a római emlékeket. Halála után a Seuso-kincseknek jó időre nyomuk veszett, a nyolcvanas években előbb Nyugat-Európában, majd az Egyesült Államokban tűntek fel.

Hosszas pereskedés és tárgyalássorozat után a kincs ma biztosan ismert tizennégy darabja visszakerült Magyarországra, jelenleg a Nemzeti Múzeumban tekinthető meg – írja az MTI. A kincs körül rengeteg a titok, állítólag összesen hét ember halt meg miatta. Két ember felakasztotta magát, egy halálos ételmérgezést kapott, 1944. pedig négy katonát meggyilkoltak.

Kiemelt kép: MTI/Illyés Tibor

----

Az eredeti cikk közlés helye, forrás:




Már a második világháború alatt felfedezték a Seuso-kincset? 2019. 01. 24. 11:00

Egy tanúvallomás ezt állítja 2019. 01. 24. 11:00

Már a második világháború alatt felfedezték a Seuso-kincset?  

Elképzelhető, hogy a világhírű Seuso-kincset már a második világháború alatt felfedezték magyar katonák? Nem kizárható, ugyanis van egy tanúvallomás, amely ezt állítja. De vajon hiteles-e ez a tanúvallomás? Ha igen, hogyan kapcsolódhat a legendás ezüstkincs történetének többi részéhez?



Dézsy Zoltán filmrendező az 1990-es évek kezdete óta kutatja a Seuso-kincs történetét. 1996-ban mutatták be a témával foglalkozó dokumentumfilmjének az első, 2016-ban pedig a második, bővített változatát. Ez utóbbi változatban szólal meg Havasi Péter egykori felsősomlyói lakos, aki elmeséli, milyen különös történetnek volt tanúja tizenhárom évesen, 1944 vége felé.




A legendás Seuso-kincs napjainkban ismert tizennégy darabja Fotó: mnm.hu



Elmondása szerint kihallgatta két magyar katonatiszt, egy hadnagy és egy százados beszélgetését, amelyben egy hatalmas kincs elrejtésének körülményeiről egyeztettek. A hadnagy és további négy, ismeretlen rangú katona elrejtette egy bányajáratban azt a hat ládát megtöltő ezüstkincset, amelyet közösen találtak. Az elrejtést követően berobbantották a bányajárat bejáratát. Ez­után állítólag a hadnagy leitatta és kézigránáttal felrobbantotta a négy katonát. A leszámolás után felkereste a századost és átadta neki a kincs pontos rejtekhelyét bemutató két térkép közül az egyiket, majd távozott. Elmondása szerint az ekkor lezajlott beszélgetést hallgatta ki Havasi Péter, aki határozottan állította, hogy a később Seuso-kincs néven ismertté vált leletegyüttes szerepel ebben a történetben is.

Amennyiben hiteles Havasi Péter beszámolója, hogyan kapcsolódhat ez a kincs történetének többi részéhez? Úgy gondolom – egyetértve Hajdú Éva korábbi miniszteri biztos és Visy Zsolt régészprofesszor véleményével –, hogy a kincset először a Szabadbattyán közelében található Seuso-villa fűtésalagútjában rejthették el. A legalább negyven tárgy önmagában is nagy mérettel és tömeggel rendelkezik, a komplett leletegyüttesre – Havasi Péter beszámolója szerint hat ládát töltöttek meg a kinccsel – pedig még inkább vonatkozik a megállapítás, hogy nagy és nehéz volt. Számomra teljes mértékben logikus és meggyőző, hogy a lehető legkézenfekvőbb helyen, a Seuso-villa fűtésalagútjában rejtették el eredetileg. Valószínűtlennek tartom, hogy több kilométerre elmozgatták volna az eredeti elrejtés során, különösen abban az esetben, ha a barbár betörés elől menekülve gyorsan kellett kiüríteni a villát.

A Szabadbattyán közelében lévő eredeti rejtekhelyen találhatták meg a kincset 1944-ben a magyar katonák. Többféle katonai tevékenység is jár földmunkával, minél tovább áll egy helyben a front, annál valószínűbb, hogy sor kerül ilyen jellegű tevékenységre, amely során a magyar katonák felfedezik a kincset az eredeti rejtekhelyen, a Seuso-villa fűtésalagútjában. Ezután következhetett a kincs második elrejtése, konkrétan az, hogy a magyar katonák átszállították a kőszárhegyi bányába, elhelyezték egy megfelelőnek talált bányajáratban, majd berobbantották annak bejáratát. Ezután történhetett meg a Havasi Péter által kihallgatott beszélgetésben megemlített „leszámolás”. Valószínűleg a százados és a hadnagy sem élte túl a háborút, ugyanis nem mentek vissza a tárgyakért… A Seuso-kincs 1944 és 1976 között valóban a kőszárhegyi bányában lehetett elrejtve. Itt találhatta aztán meg a tárgyakat Sümegh József kincsvadász 1976 körül. Amikor pedig behívták sorkatonának, elrejtette a tárgyak még birtokában lévő részét a harmadik olyan rejtekhelyen, a kőszárhegyi Borbély-pincében, ahol 1980 decemberéig rejtőzött a kincs napjainkban ismert része. Innen rabolhatták el a tárgyakat Sümegh József gyilkosai.

Amennyiben hiteles Havasi Péter beszámolója az 1944-ben történtekről, értékelésem szerint ez az eseménysor tűnik a legvalószínűbbnek a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján.


----

A gyűjtés helye, az eredeti cikk forrása:
https://www.veol.hu/kultura/helyi-kultura/mar-a-masodik-vilaghaboru-alatt-felfedeztek-a-seuso-kincset-2663770/

Új kiállításon a Seuso-kincsek 2019. június 29. 07:30

Érdeklődők nézik a Seuso-kincs néven ismert, késő római ezüstkészletet az Országházban 2017. július 15-én. A Seuso-kincs újabb hét darabjának visszaszerzésével a teljes ismert leletegyüttes hazatért, amelyet augusztus végéig a Parlamentben mutatnak be a nagyközönségnek.
Infostart / MTI 2019. június 29. 07:30


A 4. századi Pannonia kultúráját bemutató, új kiállítás részeként tekinthető meg péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM) a Seuso-kincs néven ismert késő-római ezüst leletegyüttes.


Az európai kultúra alapjai az ókori Hellászba vezethetők vissza, majd a görög kultúra vívmányait a rómaiak összegezték, őrizték meg és adták tovább - emlékeztetett a Seuso-kincs - Pannonia fénye című tárlat megnyitóján az emberi erőforrások minisztere.




Kásler Miklós felidézte, hogy Pannonia provinciát Claudius császár szervezte meg elődei hódításai után, elhozva a görög-római kultúrát, életszemléletet is, majd itt vezette hadjáratait és írta elmélkedéseit Marcus Aurelius, a filozófus császár. Ez a terület korábban került és tovább maradt római befolyás alatt, mint Dacia - jegyezte meg.

A miniszter hangsúlyozta: a Seuso-kincslelet eszmetörténeti jelentősége az, hogy rajta ezüstbe vésték a görög-latin kultúrát, de megjelent egy újfajta spiritualitás, a kereszténység is. Ez mutatja, hogy a Balaton közelében élő, feltehetően kelta eredetű Seuso keresztény földesúr lehetett.

Érdemes lenne archeogenetikailag nyomon követni, hogy Pannoniában is ugyanúgy megszűnt-e a római kultúra, mint Daciában, és azt is érdekes lenne megvizsgálni, hogy ez az ősi kultúra miként lépett kapcsolatba azzal a másik ősi kultúrával, amelyet a magyarok hoztak magukkal - vetette fel Kásler Miklós.

Varga Benedek, az MNM főigazgatója hangsúlyozta, hogy
a Seuso-kincs a világ egyik legértékesebb késő római leletegyüttese.

A főigazgató felidézte, hogy a leletegyüttes darabjait korábban az Országházban, majd hat magyarországi városban, illetve egy ideiglenes tárlaton a Nemzeti Múzeumban is bemutatták.

A Dági Marianna és Mráv Zsolt által rendezett állandó kiállítás a legkorszerűbb műtárgyvédelmi és múzeumtechnikai követelményeknek megfelelő termekben vezeti be a látogatót a késő római Pannonia elitjének világába, kontextusba helyezve a Seuso-kincs 14 ezüstedényét, az elrejtésükre szolgáló rézüstöt és a leletegyütteshez köthető kőszárhegyi ezüst quadripust (négylábú állvány) - közölte Varga Benedek.

Mráv Zsolt az MTI-nek elmondta, hogy a tárlat bevezető terme azokat a témákat illusztrálja, amelyek közelebb visznek Seuso és a késő császárkori római elit életének megértéséhez. Ebben a térben a közönség nyolc témán és számos pannoniai lelőhelyű luxus-, illetve használati tárgyon keresztül ismerheti meg a rómaiak ezüsttárgyakhoz fűződő viszonyát, az arisztokratikus elit önmagáról alkotott képét és kereszténnyé válását.

Mráv Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy a Nemzeti Múzeum most megnyílt kiállításán
először látható együtt a Seuso-kincslelet darabjaival az a korábban szintén Kőszárhegyen előkerült quadripus, amelyet a kutatók a Seuso-tárgyegyütteshez kötnek.

A tárlathoz fotókkal gazdagon díszített album is megjelent, amely részletesen megismerteti az olvasót a Seuso-kincs mindegyik darabjával, a leletegyüttes párhuzamaival, valamint a kutatás részleteivel is.


Nyitókép: Kovács Attila

----
A cikk közlési helye és forrása:

https://infostart.hu/kultura/2019/06/29/uj-kiallitason-a-seuso-kincsek

Tóth Sándor: Új tárlaton a Seuso-kincs

Négyszázmillió forintot irányoztak elő a kiállításra

2019. 06. 30. 15:30 

Új tárlaton a Seuso-kincs 

A pannóniai ezüstkészletet és a külföldi nagy múzeumok késő római kori ezüstkincseit is bemutató verniszázst rendeznek 2020-ban a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).




Új kontextusba kerülnek az ezüstök

Minderről a Magyar Közlönyben június 11-én megjelent kormányhatározatból szereztünk tudomást. A határozat az MNM 2020 évi időszaki Seuso- kiállításának költségvetéséről rendelkezik. Az ezüstkincset nemzetközi kontextusba helyező, jövő évben tervezett nagyszabású kiállítás megvalósításával egyetért a kormány. Jelentős pénzösszeget, 402 millió forintot ütemeznek rá a 2020 évi központi költségvetés Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezetében. A megkérdezett szakértő szerint ez komoly összegnek hangzik, kérdéses, hogy mit akarnak belőle megvalósítani. Ugyanis a múzeum főigazgatójának, Varga Benedeknek a sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint olyan nemzetközi kiállítást szerveznének amelyre angol, francia és német múzeumok késő római kori ezüstkincseit is elhoznák. Mivel nem ismert pontosan, hogy milyen kollekciókról van szó, így példaként csak felsorolni tudunk néhány számításba vehető, a Seuso-kinccsel öszszevethető nagy értékű római kori ezüstleleteket az európai múzeumokból: a Mildenhalli, Esquiline-i (Egyesült Királyság), Berthouville-i (Franciaország) és Kaiseraugsti kincsek (Svájc).

Új tárlaton a Seuso-kincs

A Seuso-kincs egyik darabja. Fehérváron már megcsodálhattuk az értékes ezüstöket Fotó: FMH-archív

A nagy sikerű vándorkiállítást – amelynek keretében Fehérváron is láthattuk a Seuso- kincset – követte az MNM egyéves időtartam után június 23-án zárult ideiglenes Seuso- kiállítása a József nádor-teremben. Szó volt arról, s a múzeum honlapján most is ez szerepel, hogy innen a kincs „átkerül állandó kiállításának termeibe, ahol a korszak más, pannóniai lelőhelyű luxustárgyai és a kőszárhegyi ezüstállvány kíséretében lehet újra megcsodálni őket”. A szóba került bemutató számunkra azért is fontos lenne, mivel ez lenne az első alkalom, hogy a Fejér megyei Szár-hegyen (korábban Szárazhegyen) 1878-ban töredékes formában, összehajtott lábbal és szétvágott összekötő pántokkal megtalált, a későbbi restaurálások során újabb lábakkal, pántokkal kiegészített ezüstállványt együtt láthatnánk a kinccsel. Ezzel nagyobb hangsúlyt kapna öszszetartozásuk, amelyet remélhetőleg a tudományos kutatások már bizonyítottak. Csak remélni tudjuk, hogy a nyári idegenforgalmi szezont nem hagyja figyelmen kívül a múzeum, s az állandó Seuso-kiállítás sem marad el a jövő évi nagyszabásúnak ígért nemzetközi kincsbemutató előtt.



-----------


A CIKK FORRÁSA ÉS KÖZLÉSI HELYE:

-----


SZERKESZTŐI, KIADÓI MEGJEGYZÉS A CIKKHEZ:

Az 1990, és a 2012 óta történt dolgok, lopások, visszaélések, kormányhivatali és országok közötti visszaélések, diplomacserék, dolgozatlopások, táskalopások, ingatlanlopások, zsarolások miatt lesznek megjegyzéseim a cikkhez és az anyagokhoz és TÓTH SÁNDOR ÉS kartársai Facebookos és egyéb visszaéléseihez, szakdolgozóként, tévés-rádiós-újságíró (médiás diplomásként) és a másik 9 szakmámban is.  LÖVEY-/PÉCSI- VARGA ÉVA


A Seuso - kincs Kiállítás - Jegymester

Magyar Nemzeti Múzeum


A Seuso - kincs
Kiállítás


A késői római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, a Seuso-kincs, a tavalyi parlamenti bemutatóját és féléves vidéki vándorkiállítását követően Budapesten látható, a kincs végleges őrzési helyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Seuso-kincs ma ismert 14 ezüstedénye és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodó készleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít. Ezüstedényei saját műfajukban koruk művészetének csúcsdarabjai voltak, ábrázolásaik jól illeszkedtek a kor arisztokratikus művészetének képi világába. Az ezüstedények egykori tulajdonosaik személyiségét és társadalomban elfoglalt helyét is tükrözik. A kincs névadó tálján nemcsak az edény tulajdonosának, Seusonak a neve olvasható, hanem az ábrázolt vadász- és piknikjelenetek egyik feliratából azt is megtudjuk, hogy villája és birtoka a Pelso, azaz a Balaton közelében feküdt. Az edényeket díszítő görög mitológiai történetek a szerelem és a vadászat témáját járják körül, üzenetüket, erkölcsi tanulságukat csak a művelt elit tagjai tudták értelmezni. A kincs illatszeres dobozának domborművei az elit nagyasszonyainak életébe engednek betekintést, akik elsősorban Aphroditéhoz hasonlított szépségükkel emelték férjük háztartásának fényét.

Forrás helye:
https://www.jegymester.hu/hun/Production/130139/A-Seuso---kincs

"Hazatért" Seuso kincsek. Avagy a miénk-e az, ami nálunk van?

2018. aug 10. 


"Hazatért" Seuso kincsek. Avagy a miénk-e az, ami nálunk van?

írta: RAnna 

Hatvannyolc és fél kilogrammnyi ezüstedény alkotja a feltételezett tulajdonosáról elnevezett, késő római kori Seuso-leletet. Nagyon komoly értéket képviselő tárgyakról van szó, kis történelmi összehasonlításképpen: 2040 solidust vagyis arany pénzérmét lehetett volna verni a lelet késő császárkori értékéből. 226 évre biztosított volna ez jövedelmet egy alacsonyabb rangú katona vagy hivatalnok számára. A nemzetközi műtárgykereskedelemben, ahová kalandos útján ez a lelet került, szintén óriási értéket képviselt és Magyarország 15 millió Eurót fizetett azért, hogy a Seuso-kincs ma ismert tizennégy darabja hozzánk kerülhessen. Így a tárgyakat a Parlamenti kiállítás és az országos vándorkiállítás után a Magyar Nemzeti Múzeumban tekinthetik meg az érdeklődők.






Az eredetileg 50 darabból álló lelet feltételezett lelőhelye Magyarországon, Kőszárhegyen, Polgárdi közelében található. A kiásás helyét nem lehet falunévhez kötni, ezért Seuso-ról, az egyik tálon ezen a néven feltüntetett, feltételezett tulajdonosáról nevezték el. Egy éppen sorkatonai szolgálatát teljesítő katona találta meg a kincseket, és rejtette el azokat egy pincében. Később Sümegh Józsefet holtan találták meg ugyanott, nagy valószínűséggel meggyilkolták, öngyilkosságnak álcázva a tettet. Mindez a leszerelése előtt pár nappal történt. A kincs ezután kezdte meg kalandos útját, míg 1990-ben, New Yorkban tűnt fel, ahol árverésre szerették volna bocsátani. A Magyarország által indított, Amerikában zajló perben a tárgyalást vezető bíró a legfontosabb bizonyítékokat kizárta a bizonyítékok sorából, ezért azokat az esküdtek nem ismerhették meg. Sem a koronatanú meghallgatására nem biztosított lehetőséget, sem a talajminta-vizsgálatok eredményeit nem lehetett ismertetni. Ez utóbbiak a leletből származó földdarabok összevetését jelentik a Kőszárhegy területén található földdel, és az eredmény egy nagyarányú egyezést mutat a két talajminta között. Libanon és Horvátország is részt vett a perben, mindkét állam magáénak szerette volna tudni a leletet. Habár a pert elveszítettük, annyi eredménye mégiscsak lett a dolognak, hogy forgalomképtelenné tettük a tárgyakat, így Lord Northampton, aki hamis papírokkal vásárolta meg a kincseket 1982-ben, nehéz helyzetbe került, azokat ugyanis sem eladni, sem kiállítani nem lehetett. 2012-ben Zelnik István szerette volna megvásárolni, kiállítani őket. Ő volt az, aki felvetette, hogy a kincs őrzési joga brit hozzájárulással átadható. 2014-ben ezt végül a magyar állam tette meg, az őrzési jogot kaptuk meg tehát, és kompenzációs díjat fizettünk érte. A kincs tulajdonjoga a mai napig nem tisztázott, nincsenek hivatalos, eredetiséget igazoló dokumentumai.




Azt az ókortörténeti kutatásokból tudjuk, hogy a római arisztokrácia tagjai hedonista módon éltek. Amikor Diocletianus császár négy részre osztotta fel a Római Birodalmat, a birodalmi központokhoz katonaságot rendelt, és a szenátorokat is vidékre telepítette. Így a társadalmi élet szokásai Rómából a tartományokba kerültek. Bár Pannóniának inkább militáris jellege volt, a Balatontól nyugatra villagazdaságok alakultak ki. Kereskedőcsaládok betelepülése is jellemezte ezt az időszakot. Látványos gazdasági fellendülés indult meg, a katonaság létszáma nőtt, a bérük pedig emelkedett. Pénzverő kamarák is alakultak, a katonák itt költötték el a pénzüket, Pannóniában. Az utak kiépítése lehetővé tette a luxuscikkek bejutását, és ezzel a római életstílus utánzását. Egy ilyen luxus étkészlet- illetve tisztálkodó készlet a Seuso-kincs is, melynek étkezéshez szánt darabjait csak lakomákon használhatták. A tárgyakat mitologikus jelenetek díszítették, és feltételezték, hogy a lakomán résztvevők ezeket értik. A díszítésből egyértelműen kitűnik a görög kultúrával való kontinuitás.




Seuso a jómódú elithez tartozó, a vadászatot szenvedélyesen kedvelő, keresztény kötődésű férfi lehetett. Hivatalnokként vagy a hadsereg tisztjeként tartózkodott Pannóniában, egy Balaton környéki nagybirtoka és villája is lehetett, a Balaton (latin nevén Pelso) felirat megjelenik a Seuso tálon is. A feltételezések szerint a kincset jegyajándékba kaphatta, és egy támadás elöl menekülve rejthette el.




A páratlan gyűjtemény első látásra lenyűgözi a látogatót. Nem csak méretei és az ezüst csillogása van ránk ilyen hatással, hanem az a finom kimunkáltság, amely mesterművé teszi ezeket a tárgyakat. A Seuso-tál egy vadászat jeleneteit vonultatja fel, egzotikus állatokkal. Ezen szerepel az ajándékozó személyes, verses felirata: "Maradjanak meg Neked sok évszázadon át ezek az edények Seuso, és utódaidnak méltón a hasznára váljanak." A Hippolütosz-készlet egy fürdéshez használt kancsó- és vödör pár, melyen Hippolütosz és Phaedra történetét ábrázolta a készítője. Állatalakos kancsó szolgált szintén tisztálkodásra, növényi motívumokkal, állat-és emberalakokkal ékesen díszített, aranyozott. Az Akhilleusz-tál a lelet legnagyobb darabja, Akhilleusz életének jeleneteit eleveníti meg, tálaláshoz, dísztálként használták. Geometrikus kancsók és egy mosdótál is szerepel a kiállításon, ám érdekes, hogy ezek eltérő stílusúak a többitől, azt az érzetet keltik, hogy máskor készültek, mintha nem tartoznának szorosan a készlethez. A Meleagrosz-tál méretével és díszítésével is elkápráztató, ételek tálalására használták, a kalüdóni vadkanvadászat jeleneteit ábrázolja. Öntött, vastag ezüstlapból készült, a szélén gyöngysor díszíti. Az illatszeres dobozt napi fürdőzéshez használhatták, Vénusz és három grácia a díszítése. A bor felszolgálására használt Amforán Dionüszüsz istent és különböző állatmotívumokat ábrázoltak.




Mindezek mellett a kiállítás anyagát képezi az a hatalmas, 83 cm átmérőjű rézüst, amelyben a kincseket tartották és elásták. A lelet nagy tisztaságú ezüstből készült és nagyon sérülékeny, ez több helyen sajnos meg is látszik a tárgyakon, karcolások, horpadások, lyukak több helyen észrevehetőek. Létezik egy 1887-ben, szintén Kőszárhegynél kiásott háromlábú ezüstállvány, mely tál-tartóként funkcionált, és a mérete éppen hozzáillik a Seuso-kincs táljaihoz. Továbbá anyagvizsgálatok igazolták, hogy ebből a szempontból is nagyon hasonlít a lelethez, így elképzelhető, hogy eredetileg annak részét képezte.




Hiányoznak a leletből poharak, evőeszközök, melyek nagy valószínűséggel szintén a részét képezték. Ezeket feltehetőleg külön adták el, és elképzelhető, hogy a nemzetközi műkincs-kereskedelemben forognak. Addig is, amíg felbukkannak, megcsodálhatjuk ezeket a műremekeket a Magyar Nemzeti Múzeum tárlatán. Ha figyelmesen szemléljük őket, meghallhatjuk, ahogyan mesél a múlt.




A kiállítás kurátorai Dági Marianna és Mráv Zsolt. Külön elismerést érdemel Farkas Anna grafikai tervező munkája, aki az alapvetően lesötétített környezetben is jól olvasható, világító felirat-kihelyezésekről is gondoskodott. A kiállításon fényképeket nem lehet készíteni, így be kell érnünk azzal, amit a szemünk befogad és elménk elraktároz a csodás tárgyakból.




(A bejegyzésben szereplő fotó Dabasi András-Kardos Judit felvétele, és a MNM honlapjáról származik:





https://mnm.hu/hu/kiallitasok/seuso-kincs )






A cikk közlési helye és származása:



(KIADÓI, LAPTULAJDONOSI SZERZŐI JOGI MEGJEGYZÉS: HA KOZÖS BLOGBAN KÖZLI VALAKI A CIKKET, VAGY HONLAPON, AKKOR NEM ÍRHAT CSAK KERESZTNEVET A SZERZŐHÖZ, DE MÁS ÚJSÁGBAN SEM - KIZÁRÓLAG COPYRIGHTOS ÁLNÉVNÉL, AMI ITT  NEM TÖRTÉNT MEG: SZERZŐI NÉV NEM HIVATKOZHATÓ A CIKKNÉL!) 

STATISZTIKA SEUSO -MINDENT BELE


2018. január. 03. 15:03 2018. január. 03. 15:14 Tech Ráküldtek egy magyar céget a Seuso-kincsre: 3D-szkennelés után beteszik a kiterjesztett valóságba

2018. január. 03. 15:03 2018. január. 03. 15:14 Tech

Szerző HVG.hu 
(megjegyzem, egy egész újságíró gárda nem vesz részt cikkek leírásában, cégnév szerző nem lehetne!
Lövey-Varga Éva kiadó, laptulajdonos, régész, vegyész, környezetvédelmi technikus, stb.) 


Ráküldtek egy magyar céget a Seuso-kincsre: 3D-szkennelés után beteszik a kiterjesztett valóságba



A Magyarországra visszakerülő és jelenleg egy vándorkiállításon az országot járó Seuso-kincs minden ma ismert darabját digitális technológiával mérte fel a magyar Mensor 3D. A digitalizáció lehetővé teszi, hogy a leletegyüttes darabjait a kiterjesztett valóság segítségével, akár egy okostelefon kijelzőjén keresztül is bárki, testközelből megtekinthesse.


Seuso-kincs a legjelentősebb és legértékesebbnek tartott ezüst ötvösművészeti remekművekből álló késő római kori leletegyüttes, amelynek a megismerése, megőrzése és nemzetközi színvonalú dokumentálása a 2014 óta zajló Seuso kutatási program egyik kiemelt jelentőségű feladata. Ebbe a munkába kapcsolódtak be a 4iG Nyrt. leányvállalataként működő Mensor 3D szakemberei, akik a Magyar Nemzeti Múzeum kutatóival együttműködve több részletben digitalizálták a kincs tárgyait és az egykor ugyancsak a kincshez tartozó kőszárhegyi ezüstállványt. A cég közlése szerint munkájuk célja az volt, hogy a kincsleletet, annak jelenlegi állapotát a legkorszerűbb képalkotó technikák alkalmazásával felmérjék, dokumentálják, és tegyék virtuálisan is vizsgálhatóvá a kutatók, illetve megcsodálhatóvá a nagyközönség számára. Az eljárás során a 3D tárgy szkennelés módszerével digitalizálták a kincs darabjait, aminek eredményeként olyan 3 dimenziós modellek születtek, amelyek feltárják az ezüst minden apró részletét.







Extrém nagyításban a kincs

Az eljárás során több mint 1000 kép készült a tárgyakról, ami anélkül teszi lehetővé a különböző mérések elvégzését, mesterjegyek felderítését, hogy a tárgyakat károsodás, vagy bármilyen egyéb behatás érné. A 3D szkennelés során létrejövő modellek például olyan, szabad szemmel egyébként észrevehetetlen részleteket mutatnak meg, amelyekből következtetni lehet arra, hogy hogyan és milyen eszközökkel készültek a tárgyak.

A módszer egyik legnagyobb előnye, hogy anélkül teszi tanulmányozhatóvá a leletegyüttest, hogy azt mozgatni kellene. A Mensor 3D technológiájának köszönhetően a Seuso-kincs bármelyik darabja, azok kézbe vétele, szállítása nélkül, bármikor, bármennyi ideig vizsgálhatók. Az eljárás során létrejövő 3D modellek olyan pixelgazdagsággal bírnak, ami garantálja, hogy a jövőben elkészülő, a jelenleginél sokkal nagyobb teljesítményű számítógépek még részletgazdagabb képet adhatnak a kincs darabjairól.






Bárki megcsodálhatja az ezüstkincset

A projekt feladatai közé tartozott az is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum tervezett Seuso állandó kiállításán az érdeklődő nagyközönség is a lehető legtöbb információt kaphassa meg a Seuso-kincsről. A Mensor 3D a dokumentálással elérte, hogy a tárgyak bármilyen tetszőleges virtuális térben elhelyezhetők legyenek, ahol valóban úgy viselkednek, mintha ott lennének. A 3D modell pontosan úgy reagál a fényviszonyokra, tükröződik a felülete, mint a valóságban, ami egy teljesen új, különleges élményt biztosít a közönség számára.

Az aktuális állapot rögzítésén túl lehetőség van annak bemutatására is, hogy a Seuso-kincs darabjai miként működtek, viselkedtek használat közben. A technika lehetőséget biztosít a lekopott felületek virtuális újra aranyozásra, a sérülések, karcolások eltüntetésére is, azaz bemutatható, hogy hogyan tündököltek új korukban. A rekonstrukció mellett a 3D-s szkennelésben rejlő további (sokadik) nagy lehetőség pl. a hiányzó darabok modellezése, a hengeres tárgy palástjának kiterítése, vagy az azon megjelenő jelenetek animálása.




Forrrás, a cikk eredeti közlési helye:



2020. március 14., szombat

FACEBOOK - SEUSO KUTATÓI KÖZÖS CSOPORT NYILVÁNTARTÁSAIHOZ- TÓTH SÁNDOR VISSZAÉLÉSEIHEZ

FACEBOOK - SEUSO KUTATÓI KÖZÖS CSOPORT NYILVÁNTARTÁSAIHOZ- TÓTH SÁNDOR VISSZAÉLÉSEIHEZ

MIVEL TÓTH SÁNDORÉK A SZAKDOLGOZATI ANYAGAIM LOPÁSAI UTÁN FENYEGETÉSEKKEL ELTULAJDONÍTOTTÁK A MUNKÁIMAT ÉS ÚGY HOZTÁK HAZA A SEUSO-T TÖBB TANÁROM HALÁLÁVAL, ÉS KÖZBEN CSALÁSAL MAJDNEM MEGÖLETETT VALAKI HÁLÓZATBAN TÖRTÉNŐ LOPÁSOKKAL ÉS EGYETEMI, KORMÁNYHIVATALI VISSZAÉLÉSSEL, KÉNYTELEN VAGYOK LEKÖZÖLNI AZ ANYAGOKAT 9 SZAKMA SZERINT, A SZAKDOLGOZATOKKAL ÉS DISSZERTÁCIÓ ANYAGOKKAL, VALAMINT MINDEN KUTATÁST ÉS DOLGOZATOT, LEADOTT ANYAGOT, OKIRATOT NYILVÁNOSAN MEGJELENTETNI.

SZÁMOMRA AZÓTA NEM ÉRHETŐ EL, de azért Visy Zsolttal a Seuso-kincs második részét a rendező megcsinálta.

Viszont letiltogattak és lopták az informatikai és írott anyagot, a táskákat és minden jövedelmet, jogdíjat a lapjaimból.


SEUSO-KINCS PUBLIC GROUP

Elképzelhető, hogy a hivatkozás, amelyre kattintottál, már nem érvényes, vagy az oldal olyan célközönség számára látható csak, amelybe nem tartozol bele.



Szalai Tamás: A Seuso-kincs és a lelőhely-fosztogatás: Kaparj, kurta 1999/51. (12. 23.) MAGYAR NARANCS

A Seuso-kincs és a lelőhely-fosztogatás: Kaparj, kurta



Szalai Tamás publikálva 1999/51. (12. 23.)


A nemzetközi műkincscsempészet milliárdokat termelő illegális üzletág, amely - Helga Seeden régészprofesszor szerint - kísértetiesen hasonlít a kábítószer-kereskedelemre. Hasonló hasznot szülnek hasonló módszerek. Megvannak a helyi termelők, azaz a régészeti lelőhelyeket fémkeresővel szisztematikusan kifosztók, a futárok, akik az árut átviszik a határon, és megvannak az eladók. Vannak megélhetésiek, pitik és profik. A görögök, törökök, egyiptomiak már régen megszokták a kiszolgáltatottságot, mi, magyarok 1993-ban hörpintettünk ki először keserű poharat, mikor egy New York-i bíróságon elvesztettük a Seuso-kincs visszaszerzéséért indított perünket.
A nemzetközi műkincscsempészet milliárdokat termelő illegális üzletág, amely - Helga Seeden régészprofesszor szerint - kísértetiesen hasonlít a kábítószer-kereskedelemre. Hasonló hasznot szülnek hasonló módszerek. Megvannak a helyi termelők, azaz a régészeti lelőhelyeket fémkeresővel szisztematikusan kifosztók, a futárok, akik az árut átviszik a határon, és megvannak az eladók. Vannak megélhetésiek, pitik és profik. A görögök, törökök, egyiptomiak már régen megszokták a kiszolgáltatottságot, mi, magyarok 1993-ban hörpintettünk ki először keserű poharat, mikor egy New York-i bíróságon elvesztettük a Seuso-kincs visszaszerzéséért indított perünket.

1984-ben egy angol főrend, bizonyos lord Northampton kopogtatott a kaliforniai Paul Getty Múzeum ajtaján. Egy ezüstből készült római tálalókészlet néhány darabját - egy Seuso nevű római arisztokrata egykori tulajdonát (lásd keretes írásunkat) - kínálta megvételre, és az előbbiekhez nem tartozó két közel-keleti mészkő fejet.

Talán meg is köttetett volna az üzlet, de közbeszólt a véletlen. A kincsek már a Gettyben időztek, amikor Szilágyi János György, a magyar ókortörténet két lábon járó legendája, a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályának akkori vezetője megtekintette őket. Szilágyinak feltűnt, hogy az egyik, később Seuso-tál néven ismertté vált méretes ezüstnemű közepén egy tóparton hejehujázó társaság látható, a víz mellett felirat: "Pelso" - a Balaton latin neve! Szilágyi azonnal felhívta ottani kollégái figyelmét, hogy ez ellentmond a kincs állítólagos libanoni származásának.

Normális múzeumok ma már nem kockáztatják meg, hogy olyan műkincset vásároljanak drága pénzen, amelyért egyszer majd jelentkezhet egy, az eladónál sokkal igazibb tulajdonos, és gyanús esetekben inkább elállnak a vételtől. A Getty Múzeum is meggondolta magát, lord Northampton pedig eloldalgott a szajréval. Nem tudni, megkeresett-e aztán más múzeumokat is az elkövetkező három évben, mindenesetre a kincs eladatlan maradt. Ám ez nem szegte kedvét a derék lordnak. Ha nem kell a múzeumoknak az eszcájg, kell majd a magángyűjtőknek!


Eladó eszcájg

Ily mérhetetlen kincs árverezésére csupán két alkalmas cég van a világon: a Christie´s és a Sotheby´s. A Christie´snél az Economist jellemzése szerint olyan úriemberek működnek, akik szeretnek üzletesdit játszani, míg a Sotheby´snél olyan üzletemberek, akik szeretnének úriembernek látszani. Lord Northampton valószínűleg nem olvasta az Economistot, hiszen először a Christie´shez fordult, ahonnan rövid úton kirúgták.

Maradt az elnézőbb Sotheby´s. Amelyről már akkoriban is azt beszélték, hogy nem riad vissza a legalitás határainak átlépésétől - azóta ennek kézzelfogható bizonyítéka is akadt. (Idén nyáron kénytelenek voltak elismerni, hogy éveken keresztül árvereztek eredetiként olyan antik bútorokat, amelyekről tudták, hogy hamisítványok.)

Az, hogy az igazgatótanács már 1988-ban tudta: a Seuso-kincs egy kelet-európai lelőhelyről származhat, bizonyítható. 1989-90-ben naiv körleveleket intéztek az egykori Római Birodalom területén lévő (akkor még csak) 29 ország múzeumaihoz, melyben arról faggatták őket, vajon tűntek-e el tárlóikból nagy méretű római ezüsttálak, kancsók, egyebek. Nem, nem tűntek el sem nagy méretű római ezüsttálak, sem kancsók, sem egyebek, válaszolták a múzeumok. Miután a Sotheby´s ily alaposan lenyomozta a kincs eredetét, 1990. február 9-én egy sajtótájékoztatón be is mutatták azt, az árverési katalógust pedig elküldték a múzeumoknak. Ekkor döbbent rá mindenki, hogy a Seuso-kincs darabjairól volt szó azokban a bizonyos körlevelekben, és ekkor nyújtotta be Magyarország - Jugoszlávia és Libanon mellett - azt a tulajdoni igényét, amivel a kincset visszaszerezni ugyan nem sikerült, de árverezését megakadályozni igen.

Egyesült étkészletek

A jugoszlávok próba szerencse alapon szálltak be a versengésbe - szerintük a kincset Tito gyűjteményéből lopták el -, a libanoniak igényét viszont szakemberek is támogatták (igaz, a libanoniak végül visszaléptek, a Jugoszláviától a pert öröklő horvátok nem). Közéjük tartozott Marlia Mundel Mango, az árverési katalógus szerzője, aki mind a mai napig hirdeti a kincs libanoni eredetét. Szerinte a kincs tulajdonképpen két, egy női és egy férfi, eredetileg különálló étkészlet darabjaiból állt, aminek férfi részét a pannóniai Seuso magával vitte, amikor katonáskodni ment a Közel-Keletre, ahol egy helyi erő lányát feleségül vette: a frigy révén az étkészletek is egyesültek. Ilyen az, amikor egy szakember fut a pénze után. Hiszen azt talán maga Mrs. Mango sem gondolja komolyan, hogy egy római katona ilyen gazdag lehetett. Az pedig bizonyára csak véletlen, hogy Marlia Mundel Mango férjének, Cyrill Mangónak éppen a Sotheby´s finanszírozza professzori állását Oxfordban.

A per - már a libanoniak nélkül - 1993 őszén zajlott New Yorkban. A magyar igényt a helyi sajtóban határozott ellenszenv övezte.

Sok mindennel próbálták már magyarázni a per elvesztését, az igazság az, hogy az égvilágon semmi esélyünk nem volt. Mivel a kincs nem szerepelt egyetlen hazai múzeum leltárkönyvében sem, egyetlen ásatási naplóban sem, be kellett volna bizonyítani, hogy legelső újkori tulajdonosai lelőhely-fosztogatás révén jutottak hozzá. A magyar fél nem tudta egyértelműen meghatározni a lelőhelyet, és nem tudott olyan tanút felvonultatni, aki a lelőhelyen látta volna a kincseket. Ráadásul - ami egy európai bíróság előtt elképzelhetetlen lenne - nem vették fel a bizonyítékok közé a természettudományos vizsgálat eredményét sem, így ezt nem is vehették figyelembe az esküdtek. A hazánkat képviselő amerikai magyar ügyvéd, Frank Koszorús visszaemlékezése szerint az esküdteket meggyőzte ugyan Nagy Mihálynak, a Nemzeti Múzeum régészének logikus okfejtése, mely szerint a kincs régészetileg csakis a római Pannóniából származhat, ez azonban elég egy tudományos folyóiratban, de kevés volt az amerikai bíróság előtt.

A bíróság kimondta, hogy sem a magyar, sem a horvát állam, sem lord Northampton nem tudta kétséget kizáróan bebizonyítani, hogy őt illeti a kincs, ezért a lord "birtokon belül" marad. Ezután a Magyar Köztársaság - nagyon okosan - hivatalosan deklarálta, hogy nem mond le a kincsről. Ez több mint gesztus: gyakorlatilag forgalomképtelenné tettük a kincset, amit épeszű ember biztosan nem fog megvenni lord Northamptontól. Új pert viszont csak akkor lesz értelme indítanunk, ha a rendőrségnek sikerül megtalálnia a műkincs ellopásával és az országból való kicsempészésével összefüggésbe hozható gyilkosság tettesét vagy azokat, akik a kincset valamikor 1980 és 1984 között Nyugatra csempészték.


Halott a pincében

Arra, hogy a kincset a Fejér megyei Polgárdiban lakó, a régészeti lelőhelyeket profin fosztogató Sümegh József találta, csak közvetett bizonyítékok állnak a rendelkezésünkre. Nem tudjuk, vajon a műkincsek kiásásának tárgyában nyomozott-e a rendőrség, az viszont bizonyos, hogy úgy ´75 táján a faluban már azt beszélték, hogy "valamit talált a Jóska". Jóska pénzzé akarta tenni szerencséjét, és több, magát "amatőr műgyűjtőnek" nevező ismert orgazdának beszélt is a kincsről, melynek valódi értékét bizonyára nem is sejtette. Utoljára sorkatonai szolgálata alatt volt alkalma vevőt keresni: nem sokkal leszerelése előtt, 1980. december 17-én ugyanis holtan találták a falujában. Egy pincében. Amint azt a szakértői vizsgálat 1993-ban, a New York-i perre való felkészülés során kimutatta, a Seuso-kincs egyes darabjain található mikroszkopikus talajminták megegyeztek a pince földjéből vett mintákkal. (Ezt azonban a bíróság a per során nem engedte a bizonyítékok sorába venni.)

A ma fellelhető iratok szerint a Katonai Ügyészség vizsgálata a sorkatona halálának ügyében rövid volt. Sümegh József öngyilkos lett: eltávozása idején felakasztotta magát a faluja határában lévő egyik elhagyatott pincében. Az eljáró katonai ügyész igen kurtán végezte el a helyszínelést. Lefényképeztette a későbbi boncolás szerint már három napja halott fiatalember holttestét, meghallgatott három helybélit, megállapította az öngyilkosságot, aztán fakereszt.

A rendszerváltás után a Legfőbb Ügyészség újra kivizsgálta azoknak az ügyét, akik sorkatonai szolgálatuk alatt hunytak el. Ilyen volt Sümegh József honvéd is. Az 1980-as vizsgálat hiányosnak találtatott, mivel az iratok szerint a helyszínelés nem terjedt ki a pince környékére - az egykori szemtanúk a pince körül három különböző lábnyomra emlékeztek a hóban -, továbbá az akkori katonai ügyész kísérletet sem tett annak kiderítésére, hogy ki volt az a két idegen, akikkel Sümeghet december 14-én, azaz órákkal halála előtt együtt látták Polgárdi-Ipartelepeken, egy köpésre a végzetes pincétől.

A hiányosságok miatt a Legfőbb Ügyészség új eljárás lefolytatására utasította az Országos Rendőr-főkapitányságot. A rendőrség azonban hiába állapította meg többek között, hogy egyes hivatásos katonatisztek is tudtak a kincsről, tíz év távlatából már senki ellen sem tudtak a vádemelési javaslathoz szükséges bizonyítékokat találni. Ennek nem biztos, hogy a rendőrök impotenciája az oka, a nyomozók ugyanis a Népszabadságnak talányosan azt nyilatkozták, remélik, hogy valamennyi állami szerv átadta nekik a rendelkezésre álló dokumentumokat. Így panaszkodik az udvarias ember.


A hiányzó címszó
A kincslelet egyes darabjai 1984-ig, lord Northampton emlékezetes Getty múzeumbeli felsüléséig több kézen is átmentek. Köztük volt Halim Korban libanoni származású bécsi műkereskedő és Peter Wilson, a Sotheby´s egykori elnöke is. Közben a tálalókészletet ismeretlen kezek megrostálták. Eltüntették belőle azokat a darabokat, amelyek utalhattak volna pannóniai eredetére. Ezért nincsenek a kincsegyüttesben poharak, ezért nincs párja a dionüsztikus jeleneteket ábrázoló, fedél nélküli kancsónak. Egyetlen, később végzetesnek bizonyuló hibát vétettek csak. Benne hagyták a kincsben az úgynevezett Seuso-tálat, amely a Pelso feliratot is tartalmazza. Ennek alighanem mulatságos oka van. A műkereskedők a római korra vonatkozó információikat kispályás módon az ún. "nagy" Paoli-Wissowa lexikonból szokták nyerni, amelyből azonban kimaradt a Pelso címszó. Ebből azt hihették, hogy a Pelso valami kis pocsolya, melynek mai megfelelője ráadásul nem is ismeretes.

Akárhogyan történt is, a kincsnek Magyarországon nyoma veszett. Hirtelen felbukkanása a Lajtán túl arra enged következtetni, hogy az egész kollekció egyszerre és sikeresen átjutott a vasfüggönyön. Egy olyan korszakban, amikor Nyugatra tartó honfitársainknak még az ülepébe is belenéztek a magyar határőrök. Kivéve persze, ha olyan, nálunknál egyenlőbb honfitársainkról volt szó, akik diplomáciai mentességet élvező autóban utaztak.


Fémkereső hitelbe

A magyar törvények értelmében minden régészeti lelet állami tulajdon, függetlenül attól, hogy benne van-e még a földben, vagy előkerült-e belőle, s ha igen, miképpen. Tehát aki nem szolgáltatja be a földből - akár a saját földjéből -, vízpartról, barlangokból vagy akárhonnan előkerült régészeti leletet, köztörvényes bűncselekményt, lopást követ el.

Persze régi pénz, ékszer, kincs a legritkább esetben ugrik ki magától a földből, azt keresni kell. Ennek alkalmas eszköze a fémkereső, mégpedig az olyan jószág, amely képes megkülönböztetni a bronzot és a nemesfémeket a vastól (hiszen ki akar állandóan ráásni egy-egy leszakadt ekevasdarabra, görbe szögre). Talán van olyan, akinek nagyon érdeke, hogy ilyen eszköz két-háromszázezer forintért bárki számára hozzáférhető legyen, de a régészek nem tartoznak ezek közé.

A szerencsés kezű fosztogatóknak - a napilapok szerint: "amatőr régészeknek" - természetesen hamar akad jó barátjuk. Sok érmegyűjtő egyesületben, találkozón, aukción ismeretlenül is szívesen kioktatják az embert, hol lehet fémkeresőt, régészeti topográfiát kapni, ki veszi meg a római bronzokat, ki az érmeket, kihez érdemes fordulni, ha esetleg nagy kapás van. Sőt Bécsben van olyan bolt, ahol a magyaroknak hitelbe is adnak fémkeresőt, melyre a találandó római érmék jelentenek biztos fedezetet.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a mai napon is fémkeresős emberek tapodják a nyilvántartott s nemegyszer védett régészeti lelőhelyeket. A megyénként foglalkoztatott 2-8, saját trabiján rodeózó régész nem képes megakadályozni, hogy a fémkereső minden aranyat, ezüstöt vagy bronzot jelző pittyentésére ásók nyomódjanak a földbe. (Előfordul persze, hogy egy-egy megtermett kolléga kipofozza a fémkeresős polgárt a lelőhelyről, ez azonban nem jogkövető magatartás.) A régész csak magánemberként érdeklődhet a keresőzés okát illetően, és be kell érnie a "tegnap itt haraptam fűbe, kiesett az aranyfogam, és azt keresem", esetleg a "kell pofon?" típusú válaszokkal.


Elpusztított lelőhelyek

A lelőhely-fosztogatás azokban a megyékben, járásokban a legnagyobb, amelyeknek létezik a könyvesboltokban nyilvánosan bárki által megvásárolható régészeti topográfiája. A hatvanas években avval a méltánylandó szándékkal indult a topográfiai program, hogy az ország régészeti lelőhelyeit felmérje és közkinccsé tegye. A rengeteg pénzt felemésztő, fáradságos terepmunkával készített topográfiák aztán a fosztogatók bedekkerei lettek, méterre pontosan megmondva, hol volt bronzkori város, kelta falu, római villa, erőd. A Dunakanyarban szinte nincs olyan római erőd, amely ne lenne agyonlyuggatva rablógödrökkel. Ezeken a helyeken normális régészeti ásatás már nem is lehetséges, hiszen minden emléket, régészeti információt elpusztítottak már.

Mára már világossá vált, hogy a régészeti lelőhelyek megvédése nem lehetséges a topográfiák közforgalomból való bevonása, a fémkereső birtoklásának megtiltása és minden olyan, magántulajdonban lévő régészeti lelet azonnali elkobzása nélkül, amelynek eredetét tulajdonosa nem tudja hivatalos papírokkal igazolni. 1997 októberében az akkori belügy- és kultuszminiszter aláírt egy megállapodást a műkincsrendőrség létrehozásáról, amely azóta a publicitást kerülve ugyan, de működik. És az új törvények értelmében már a puszta fémkeresőzésért is kioszthatnak a bíróságok néhány évet. Ám jelenleg is a régészeknek kell bizonyítaniuk, hogy a kérdéses tárgyat lelőhelyről lopták. A mai gyakorlat szerint a néhai Sümegh Józseftől aligha tudná a múzeum elvenni a Seuso-kincset, hiszen Sümeghnek elég lenne csak annyit állítania, hogy az öregapja találta még csoda tudja, milyen régen. Azt pedig még csak-csak be tudja bizonyítani egy szakértő, hogy honnan kerülhetett elő egy eddig ismeretlen kincs, de hogy mindez még nem a törvényi szabályozás előtt történt, azt már nem. A Seuso-per kudarca arra tanít minket, hogy értékeinket a lelőhely földjében kell megvédeni, mert ha ellenőrizetlenül elkerülnek onnan, azokért állam eséllyel már perbe nem szállhat.

Az okozott kár tetemes. Túl azon, hogy elpusztulnak a lelőhelyben lévő, múltformáló régészeti információk, ókori és középkori ezüst-, aranypénzek, ékszerek, nemritkán komplett kincsek távoznak köztársaságunk vagyonából és vándorolnak profi csempészek által mozgatott futárok segítségével kétes hírű bécsi műkincskereskedőkhöz. A Seuso-kincs csupán egyike ezeknek. Ezzel véletlenül - mivel tudatlanok voltak, és nem ismerték a Pelso szót - lebuktak a zsiványok. De hány lehet olyan, amivel nem?

A kábítószerbizniszhez hasonlóan itt sem az a baj, hogy nem ismeretesek a fosztogatók, a felvásárlók, a csempészet irányítóinak nevei, hanem hogy bizonyíték valahogy sohasem akad. A magyar régészek mindegyike tudni véli, kinek lehetett alkalma átsummantani a határon a Seuso-kincset. De bizonyíték, az nincs. És addig nincs kincs.

De igazán már nem is a Seuso-kincs a fontos. Az a fontos, ami még a földben van.

Ami még a mienk.

Szalai Tamás
A szerző régész, a székesfehérvári Szent István Múzeum dolgozója.

Seuso-leltár

A kincslelet egy i. sz. 350 és 400 között készült tálalókészlet darabjaiból áll, amit - felirata és ábrázolt jelenetei szerint - nászajándékba kapott egy "Seuso"-nak becézett, alighanem germán származású római arisztokrata. (A "-so" kicsinyítő képző, a "Seo" egy hosszabb név első tagjának tűnik.) Tekintve, hogy ez a ma ismert római tálalókészletek legértékesebbike, az adományozónak igen nagy úrnak kellett lennie, talán maga a császár volt az illető.

A kincsből ma 14 darab ismert, valamennyi 90 százalékos tisztaságú ezüstből készült. Van benne négy tál (a legnehezebb 11,78, a legkönnyebb 7,15 kg-os), egy három darabból álló kézmosó készlet, egy kis amfora, egy fedeles és egy fedél nélküli kancsó, továbbá a férj italozását szolgáló "Hippolytos-készlet" (két szitola és egy további kancsó), valamint egy illatszertartó szelence a nej számára.

Mivel egy tálalókészlet darabjairól van szó, azt is meg lehet mondani, mi az, ami hiányzik az együttesből. Még ha a polgárdiak által szóbeszélt ötven darab ezüsttárgy túlzás is lehet, bizonyosan kellett lenniük poharaknak, amelyekből viszont ma egy sem ismeretes. Mivel az esküvői ajándéknak szánt tálalókészlet uniszex darabjai, érthetően, párosával fordulnak elő, valószínűleg a facér kancsóknak is voltak párjai. Felvethető, hogy az előkerülésekor bizonyára hiánytalan készlet eme darabjait azért vették ki, mert felirataik olyan utalásokat - ismert személy- vagy földrajzi nevet - tartalmaztak, amelyek egyértelműen a libanoni eredet ellen - s talán ezzel együtt a pannóniai eredet mellett - szóltak volna.

A kincseket bizonyára az egyik barbár betörés idején helyezte el ókori tulajdonosa - alighanem maga Seuso - két üstben, és rejtette villájának padlója alá (az i. sz. 374-es betörésről lehet szó). Szegény Seuso feltehetően elesett a harcokban, hiszen ellenkező esetben később kiásta volna kincsét. Tartoznia kellett a tálalókészlethez egy összecsukható, háromlábú állványnak (ún. "tripus"-nak) is, amely azonban nem fért bele az üstökbe. E hiányzó darabot alighanem a színezüst "polgárdi tripus"-ban kell tisztelnünk, mely még a múlt században került a Nemzeti Múzeum gyűjteményébe.

A Seuso-kincs értékét nehéz megbecsülni, hiszen oly egyedi. Kikiáltási ára a Sotheby´snél 40 millió font lett volna (mai átváltással 16 milliárd Ft), valódi értéke akár a 100 millió fontot (40 milliárd Ft-ot) is elérheti. Ennyiért még a magyar Szent Koronát sem lehetne eladni. Miután azonban a magyar állam nem mondott le tulajdonjogáról, és emiatt senki sem látszik vállalni a kockázatot, hogy esetleg úgy vásárol, hogy nem szerez tulajdonjogot, ma alighanem már egy 15-20 millió fontos (6-8 milliárd Ft-os) zonderangebótot is megfontolna lord Northampton.

Az egyetlen, aki bátran megvehetné a kincset, az az, aki a tulajdonjogot a jövőben potenciálisan kétségessé teheti, vagyis a magyar állam. Nem is lenne rossz üzlet. Megvennénk hatmilliárdért, aztán immár rendezett tulajdoni viszonyok között eladnánk negyvenért.

Ha lenne szívünk megválni tőle.


Libanoni bazár

Nagy ötlet volt a Seuso-kincset libanoni eredetűnek beállítani. Libanonban akkoriban kocogós tempójú háború dúlt, s ezt kihasználva, az ország műkincsei szinte ellenőrizetlenül áramlottak ki az országból. A szórványos harcok szüneteiben szorgos kezek fosztogatták az ismert régészeti lelőhelyeket. Rabolt a hazai, a szíriai és az izraeli katonaság, fosztogatott a helyi lakosság és az európai, amerikai kalandor. Kifosztották az összes vaskori és római kori temetőt, a legtöbb települést. A sors iróniája, hogy a Seuso-kincs legendája tovább rontotta a helyzetet. "A Seuso-kincs adta sok libanoninak az ötletet, hogy milliomosok lehetnek abból, ha rablóásatást végeznek. Ezek az emberek elpusztították saját hazájuk régészetét. Ez nemzeti tragédia" - kesergett Helga Seeden, az American University of Beirut régészprofesszora.

Libanon régészeti lelőhelyeinek kirablása minden képzeletet felülmúlt. Az ország egyik legfontosabb lelőhelyét, a Bekaa-völgyben fekvő Kamid el-Loz (az ókori egyiptomi forrásokból ismert Komidi) települését és sírjait buldózerekkel dúlták szét a kincskeresők. Kamid el-Loz megszűnt létezni. "Minden, ami itt értéket képviselt, a bejrúti műkincspiacra, Libanon legnagyobb szupermarketébe került" - kesergett Günther Krause, az elpusztított lelőhelyet 19 éven át kutató német régészcsoport vezetője.

Ha nincs a Pelso felirat, a Seuso-kincs ma egy nagy külföldi múzeum tárlójában állna, a következőképp feliratozva: 4th C., Lebanon, site unknown - 4. század, Libanon, lelőhely ismeretlen. Ha ilyesféle feliratot látunk, tudnunk kell, valójában azt írták ki: stolen - lopott.(J. Harper híres aforizmáját idézve: British Museum. The greeks had a word for it - theft.) A The Independent becslése szerint Libanonból 11 tonna régészeti lelet áramlott ki a háború idején. Libanont régészetileg sterilizálták.

Magyarországot még nem.


A közlés eredeti helye:

https://magyarnarancs.hu/konyv/a_seuso-kincs_es_a_lelohely-fosztogatas_kaparj_kurta-56604


(A cikkhez és anyagokhoz később a gyűjtések után a Seuso-szakdolgozatokkal és kutatási és tárgy, bizonyíték lopásokkal kapcsolatosan és a szakmai anyagokkal együtt lesznek közléseim és megjegyzéseim: Lövey- Varga Éva /Bíborvirág/ ) 

A SEUSO-KINCS A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM VÁNDORKIÁLLÍTÁSÁN



Magyar Nemzeti Múzeum
Kiállítások
A SEUSO-KINCS - A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM VÁNDORKIÁLLÍTÁSA 2017-2018.






A SEUSO-KINCS - A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM VÁNDORKIÁLLÍTÁSA 2017-2018.

2018/03/27 - 2018/04/15

vándorkiállítás


A Seuso-kincs 2017. október 29-én a Magyar Nemzeti Múzeum szervezésében országos körútra indul, elsőként a Szent István Király Múzeumban mutatkozik be. A késő római császárkor egyik legjelentősebb ezüstkincse Székesfehérvár után Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc és Nyíregyháza múzeumában lesz látható.









A Seuso-kincs ezüstedényei minden bizonnyal saját koruk művészetének is csúcsdarabjai. Ez a különleges eszmei és anyagi értékkel bíró műtárgyegyüttes, mielőtt méltó helyét elfoglalná a Magyar Nemzeti Múzeumban, hat vidéki múzeumban is bemutatkozik. 2017. november 19-ig Székesfehérváron, a Szent István Király Múzeumban lesz látható.

A 14 nagyméretű ezüstedény össztömege 68,5 kg. Az ezüstműves remekművek saját korukban összesen 2040 solidust érhetettek. Ez azért is meghökkentő, mivel a 4. században egyetlen solidusból 350 liter búzát vagy 109 liter bort lehetett vásárolni! A Seuso-kincset két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál, két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál, egy mosdáshoz használt mély tál és két hozzá tartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionüszoszi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással díszített kancsó alkotja. Két vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amfora is része az együttesnek. A kincseket a 4. század utolsó évtizedeiben vagy az 5. század elején rejthették el, feltehetően egy háborús konfliktus elől menekülve. Az ezüstedényeket egy rézüstben helyezték el úgy, hogy a nagy tálakat az üst aljába, lefelé fordítva egymásra, majd a kisebb edényeket a tetejükre fektették.

A római császárkor késői szakaszából (4. ˗ 5. század) származó kincslelet nevét az úgynevezett Seuso-tál feliratán megnevezett tulajdonosáról, Seusóról kapta, aki a Római Birodalom latin és görög kultúrán nevelkedett gazdag elitjéhez tartozott. Nevét más történeti forrás nem őrizte meg, de elképzelhető, hogy a hivatali apparátus tagjaként vagy a hadsereg tisztjeként császári szolgálatban állt. Családjának vagyonához nemcsak ezüstedények, hanem egy Balaton környékén fekvő nagybirtok és villa is hozzátartozhatott.

A késő császárkorból ismert mintegy harminc, lakoma-készlet darabjait is tartalmazó nemesfém kincslelet között a Seuso-kincs mind művészi, mind anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. A kiállításon bemutatott ezüstkészlet össztömegével a fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsleletek között a legértékesebbnek számít.





Fotó: Dabasi András - Kardos Judit



A Seuso-kincset az 1970-es években találták mega Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén. Azóta sok viszontagságon ment keresztül, és több évtizeden át a nyilvánosság előtt is rejtve maradt. A rendelkezésre álló adatok szerint a leletet az 1970-es években egy fiatalember találta, azonban hivatalos bejelentést nem tett: feltételezhető, hogy a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. Bizonyíték ezekre azonban nincs, mivel a megtaláló gyilkosság áldozata lett. A műkincs-együttesnek ezután nyoma veszett, majd a műkincspiacon bukkant fel. A rendelkezése álló információk alapján a 15 ma is ismert darabot a 80-as években vásárolta meg egy befektetőcsoport. A kincset egy angol konzorcium egy 1990-es New York-i árverésen kívánta értékesíteni, mai értékén számítva mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron, ennek az összegnek a többszöröséért.


A magyar állam sosem mondott le tulajdonjogáról, és hogy visszaszerezze a páratlan értékű ezüsttárgyakat. Több éven át tartó sikeres tárgyalássorozat eredményeképpen 2014-ben és 2017-ben hazatérhetett a kincs jelenleg ismert 15 darabja. Három évvel ezelőtt 15 millió euró, legutóbb pedig a leletegyüttes még értékesebb darabjai esetében 28 millió euró kompenzációs díjat fizetett. Ez összességében jóval kevesebb, mint az 1990-es évek elején tervezett aukciós kikiáltási ár. Nagyságrendjét tekintve egy kincs tulajdonjogáért folytatott, megnyert per esetén a magyar államnak megközelítőleg ugyanekkora összeget kellett volna fizetnie a kincs jóhiszemű vásárló státuszában levő korábbi birtokosainak.

A tárgyalásoknak köszönhetően a nagyközönség mostantól szabadon megcsodálhatja a késői császárkor kiemelkedő művészi színvonalú műkincs-együttesét.


A vándorkiállítás hat helyszínén a különleges értékű kincslelet mellett minden településen megismerhetünk egy-egy kiállított anyagot, amely az adott múzeumhoz, területhez kapcsolódik.

A Seuso-kincs vándorkiállítás helyszínei és időpontjai:



Székesfehérvár, Szent István Király Múzeum

2017. október 29. – november 19.


Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum

2017. november 28. – december 17.



Kaposvár, Rippl-Rónai Múzeum

2017. december 29. – 2018. január 21.



Kecskemét, Katona József Múzeum

2018. január 30. – február 18.


Miskolc, Herman Ottó Múzeum

2018. február 27. – március 18.


Nyíregyháza, Jósa András Múzeum

2018. március 27. – április 15.


A Seuso-kincs - Vándorkiállítás 2017–2018


A kiállítást rendezte: Dági Marianna (Szépművészeti Múzeum), Mráv Zsolt (Magyar Nemzeti Múzeum)

Szakmai lektor: Török László (Magyar Tudományos Akadémia)

Műtárgyfotók: Dabasi András, Kardos Judit

Grafikai tervezés: Farkas Anna

Kiállítás látványterv, installáció: Narmer Építészeti Stúdió

Magyar Nemzeti Múzeum

Projektirányítás: Varga Benedek főigazgató, Rezi-Kató Gábor főigazgató-helyettes, Tomka Gábor projektvezető, főigazgató-helyettes, Varga Lujza projektmenedzser

Pénzügyi vezető: Zsurki Attila

Kommunikáció: Berényi Marianna, Szily Marianna

Dokumentáció: Sz. Bukucs Barbara

Nyelvi szerkesztés: Merényi Ágnes

Műtárgyvédelem: Lencz Balázs

Biztonságtechnika: Pataki János

Műszaki vezetés: Frankovics Tibor, Bernáth Károly Tibor

Logisztika: Varga Linda, Csapai Péter, Hlács László

Szakmai asszisztens: Szabadváry Tamás

Múzeumpedagógia: Kenesei Zsófia, Suba Eszter, Vattay Liliána



Támogató: Magyarország kormánya, Emberi Erőforrások Minisztériuma


A közlés helye és forrása:


https://mnm.hu/hu/kiallitasok/vandorkiallitas/seuso-kincs-magyar-nemzeti-muzeum-vandorkiallitasa-2017-2018

The Seuso Treasure - HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM, BUDAPEST

The Seuso Treasure 

June 27, 2018 to June 23, 2019 temporary





The new item on Budapest’s cultural menu you cannot miss!
The Seuso treasure, the most significant silver find from the period of the later Roman Empire is exhibited in the Hungarian National Museum.

From the 1st century AD the Western part of what is now Hungary belonged to a province named Pannonia of the Roman Empire. The last heyday of Pannonia in 4th century AD was characterized by huge manors and luxurious villas in the countryside. Their owners belonged to the rich elite of the empire. One of them was named Seuso, whose silver tableware is now exhibited for the public audience by the Hungarian National Museum.



The collection of 14 silver pieces of tableware and the copper cauldron used for hiding them represent the most valuable collectıon of its kind (items used for feastıng and washing ) dating back to the late Roman Empire. Its ewers and platters belong the biggest and heaviest objects of their kind. The pieces of the silver tableware represent the highest level of art of their era, perfectly fitting into the visual world of art of the aristocracy. The silver tableware strongly reflects the personality and social rank of its owner. His name, Seuso is captioned on the central platter of the collectıon. Not only his name can be known by the inscriptıons but also that his villa and the surrounding fields were located near Lake Pelso, today named Balaton, the biggest lake in Central Europe. The scenes on the pieces of the collection depict storıes of love and hunting from the ancient Greek mythology that could only have been understood by the elite of the society of that time. The cosmetic casket, belonging to the owner’s wife, completes the splendour of the whole collection by comparing the beauty of the wife to that of Aphrodite.

The Seuso treasure is not only well-known in the world due to its artistic beauty but also its modern history surroundeded by criminal activities. The hoard was found by a young man in the 1970s in Kőszárhegy, near Lake Balaton, but soon he was killed and the treasure disappeared. 15 pieces reappeared at the international auction market in the 1980s, however, due to their fake documentation trying to prove their origin could not been sold. Lawsuits, scandals and unsuccessful auctions marked the last 25 years of the treasure’s modern history. The Hungarian State fınally came to an agreement with the persons possessing the Seuso treasure and all the 15 pieces was repatriated to Hungary recently.

Exhibiting the Seuso treasure was only possible after their return to Hungary. The collection of unrivalled beauty and cultural significance is on display for the public since 27 June 2018 at the Hungarian National Museum, their final place of residence.


FORRÁS: MAGYAR NEMZETI MÚZEUM - HUNGARIAN NATIONAL MUSEUM, BUDAPEST
https://mnm.hu/en/exhibitions/temporary/seuso-treasure 




Június 27-től a Nemzeti Múzeumban látható a Seuso-kincs 2018/06/26



Magyar Nemzeti Múzeum
Hírek
Június 27-től a Nemzeti Múzeumban látható a Seuso-kincs




2018/06/26


A késői római császárkor egyik legjelentősebb kincslelete, a Seuso-kincs, a tavalyi parlamenti bemutatóját és féléves vidéki vándorkiállítását követően 2018. június 27-től ismét Budapesten látható, a kincs végleges őrzési helyén, a Magyar Nemzeti Múzeumban.

A Seuso-kincs ma ismert 14 ezüstedénye és az elrejtésükre használt rézüst a római császárkor késői szakaszából fennmaradt, lakoma- és tisztálkodó készleteket tartalmazó kincsleletek között a legértékesebbnek számít. Ezüstedényei saját műfajukban koruk művészetének csúcsdarabjai voltak, ábrázolásaik jól illeszkedtek a kor arisztokratikus művészetének képi világába. Az ezüstedények egykori tulajdonosaik személyiségét és társadalomban elfoglalt helyét is tükrözik. A kincs névadó tálján nemcsak az edény tulajdonosának, Seusonak a neve olvasható, hanem az ábrázolt vadász- és piknikjelenetek egyik feliratából azt is megtudjuk, hogy villája és birtoka a Pelso, azaz a Balaton közelében feküdt. Az edényeket díszítő görög mitológiai történetek a szerelem és a vadászat témáját járják körül, üzenetüket, erkölcsi tanulságukat csak a művelt elit tagjai tudták értelmezni. A kincs illatszeres dobozának domborművei az elit nagyasszonyainak életébe engednek betekintést, akik elsősorban Aphroditéhoz hasonlított szépségükkel emelték férjük háztartásának fényét.



A kincs hazai és nemzetközi ismertségét nemcsak kiemelkedő művészi kvalitásának, hanem krimibe illő történetének is köszönheti. A kincset az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén. Miután megtalálójának szerencséje az életébe került, a kincsnek egy időre nyoma veszett, majd a nemzetközi műkincspiacon bukkant fel. Egy angol befektetőcsoport vásárolta meg 15 darabját, de a hamis eredetpapírok miatt nem tudták értékesíteni a leletet. Perek, botrányok és árverési kudarcok kísérték az elmúlt negyedévszázados történetét. A magyar államnak végül sikerült megállapodnia az angol birtokosokkal és kompenzációs díj fejében két részletben, 2014-ben és 2017-ben a kincs mind a 15 jelenleg ismert darabja visszakerült Magyarországra.

A kincslelet – hazakerüléséig - mind a tudományos kutatás, mind a nagyközönség elől el volt zárva. 2017 nyarán az Országházban, majd a Magyar Nemzeti Múzeum hat vidéki helyszínt érintő vándorkiállításán lehetett először együtt megtekinteni mind a 14 ezüstedényt. A Magyar Nemzeti Múzeum, valamint Székesfehérvár, Zalaegerszeg, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc és Nyíregyháza példa nélküli vállalkozásba fogott, amikor rekordidő alatt létrehozta és megszervezte a Seuso-kiállítást, kiadványokat jelentett meg, programokat hirdetett, ajándéktárgyakat készített. Ennek köszönhetően több mint 140 ezer látogatóhoz juthatott el úgy egy magas színvonalú, különleges értékeket bemutató kiállítás, hogy lakóhelyüktől nem kellett messzire utazniuk.

A vándorkiállítás 2018 június 26-án a Magyar Nemzeti Múzeumban megnyíló tárlatának újdonsága, hogy az ezüstedények mellett az a rézüst is látható lesz, amelyben a kincsleletet egykor elrejtették. Az ezüstedények pedig már összeillesztve, eredeti szépségükben várják a látogatókat. Néhány hónap múlva a Seuso-kincs a múzeum József nádor-terméből átkerül állandó kiállításának termeibe, ahol a korszak más, pannoniai lelőhelyű luxustárgyai és a kőszárhegyi ezüstállvány kíséretében lehet újra megcsodálni őket. 

A cikk forrása, a közlés helye:

https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/junius-27-tol-nemzeti-muzeumban-lathato-seuso-kincs




Hazatért a Seuso-kincs 2017/07/12 - (utánközlés, válogatásokhoz, szakdolgozathoz)


Hazatért a Seuso-kincs


2017/07/12




Végre Magyarországon a teljes műkincsegyüttes

Három évvel a Seuso-kincs első hét darabjának hazaszállítását követően Magyarország most visszaszerezte az ókori római eredetű, felbecsülhetetlen értékű, páratlan lelet-együttes másik hét darabját is, így végre teljessé vált a műkincsegyüttes. A Seuso-kincset most szombattól a Parlamentben kiállítva láthatja majd a nagyközönség, naponta 12 és 18 óra között, augusztus végéig. Ezt követően országjárásra indul s végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak. A Seuso-kincs végleges elhelyezéséről a Kormány a későbbiekben fog dönteni.

Magyarország sosem mondott le a páratlan kincs tulajdonjogáról, ezért az elmúlt években folyamatosan tárgyalt a most hazatért műtárgyakat őrző Marquess of Northampton családi alapítvánnyal, amely - a Wilson család alapítványával történt 2014-es repatriálási megállapodáshoz hasonlóan - nem tette vitássá, hogy a kincs törvény szerinti tulajdonosa Magyarország, és csak a kincs megszerzése, őrzése és tudományos földolgozása költségeinek kompenzálására tartott igényt. A tárgyalások eredményeképpen - ugyanúgy, mint 2014-ben – Magyarország most sem vételárat, hanem kompenzációs díjat fizetett a Seuso-kincs hét darabjáért a leletegyüttest eddig birtokló személyeknek. Három évvel ezelőtt 15 millió euró, most pedig a leletegyüttes még értékesebb darabjai esetében 28 millió euró volt a visszaszerzés költsége, ami így összességében a felét sem teszi ki az 1990-es évek elején tervezett aukciós kikiáltási összegnek. 







A 2014-ben hazatért tárgyegyüttes (fotó: Dabasi András és Kardos Judit)

A Seuso-kincs néven ismert páratlan értékű lelet egy ókori római eredetű, magasfokú mesterségbeli tudással megformázott ötvösremek-együttes. A kincs nevét a több, mint másfél ezer évvel ezelőtt élt tulajdonosáról, Seusoról, egy magas rangú római tisztségviselőről kapta, aki a Lacus Pelso (mai nevén Balaton) mentén élt a mai Polgárdi területén és aki, vagy akinek örökösei minden bizonnyal valamelyik pannóniai katonai betörés alkalmával rejtették el a kincset a 4. század végén vagy az 5. század legelején.

A kincs a Kr. u. 4. században készült, nagyméretű ezüst edényekből áll. A kincs legismertebb darabja az a tál, amelyről az egész lelet a nevét kapta. A nagy átmérőjű darab közepén aprólékos vadászjelenetek láthatók, ezeket latin felirat veszi körül, a kincs feltételezett tulajdonosának és családjának ajánlva a készletet, a tál közepén pedig a Pelso szó olvasható, vagyis a Balaton latin neve. A Seuso-kincs tizennégy, étkezéshez és tisztálkodáshoz használt ezüst edényből áll. Két, ételek tálalására szolgáló nagyméretű lapos tál (az ún. vadász-tál és a geometrikus tál), két további tálaló és valószínűleg dísztálként is használt tál (az ún. Achilleus- és Meleagros tál), egy valószínűleg kéz- és arcmosáshoz használt mély tál és két hozzátartozó, geometrikus díszítésű kancsó, továbbá egy dionysosi ábrázolásokkal, egy állatalakokkal és egy görög mitológiai ábrázolással (ún. Hippolytos-kancsó) díszített kancsó alkotja. Két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör, egy illatszeres tégelyek tárolására szolgáló doboz, valamint egy amphora is tartozik hozzá. A most hazatért hét műtárgy az Achilleus és a Meleagros tál, az állatalakokkal díszített kancsó, az amphora, a Hippolytos-kancsó és a két, díszítésében a Hippolytos-kancsóéval rokon vödör.



A Meleagros tál (fotó: Dági Marianna)

A Seuso-kincs mind összetétele, mind valószínűsíthető elrejtési körülményei alapján jól illeszkedik a római birodalom területéről ismert többi, késő császárkori ezüst kincslelet sorába. A 2. század végétől az 5. század második feléig terjedő időszakból ismert, mintegy harminc, lakoma-készlet darabokat is tartalmazó nemesfém kincslelet között a Seuso-kincs mind művészi, mind anyagi értékét tekintve kiemelkedő helyet foglal el. Ezüst edényeinek tömege összesen kb. 68,5 kg, ezzel a ma ismert és fennmaradt késő császárkori ezüst ötvösművészeti kincsek között, az eddig feltárt mintegy 1800 lelőhely leletei közül, a legértékesebbnek számít.

A tizennégy darabos dísztárgy együttes 1990-ben a New York-i Sotheby's aukciós ház árverésén bukkant fel, ahol megpróbálták értékesíteni, de egy nappal azután, hogy a kollekcióból rendezett New York-i kiállítást megnyitották, először Libanon, majd egymás után Magyarország és az akkori Jugoszlávia is kereseteket nyújtott be, azon az alapon, hogy a kincset az ő területükön találták meg, és a gyűjtemény így őket illeti. Libanon később visszavonta igényét, Magyarország és a Jugoszlávia utódjaként perlő Horvátország keresetét pedig elutasította a New York-i esküdtszék, a két ország pedig 1993-ban a fellebbviteli bíróságon is pert vesztett, Magyarország a tulajdonjogát akkor nem tudta bizonyítani, ezért a kincsek a birtokosnál maradtak.

A Seuso-kincs az 1970-es évek közepén került elő a Balatonhoz közeli Polgárdi környékéről. Sorsáról, az azóta is tartó nemzetközi nyomozás ellenére, egészen a már említett 1990-es New York-i árverésen való feltűnéséig kevés biztosat lehet tudni. A rendelkezésre álló adatok szerint a kalandos sorsú leletet az 1970-es években kutatta föl Sümegh József amatőr régész, azonban hivatalos bejelentést nem tett: feltételezhető, hogy a kincs darabjait az illegális műkincspiacon kívánta értékesíteni. Bizonyíték ezekre azonban nincs, mivel Sümegh elhunyt - felakasztott holttestét 1980-ban találták meg egy Polgárdi melletti pincében. A műkincs-együttesnek ezután nyoma veszett, feltételezhetően közvetítők útján, a nyolcvanas években került a nyugat-európai piacra. A rendelkezése álló információk alapján a tizennégy ma is ismert darabot a 80-as évek elején és közepén vásárolta meg több gyűjtő hamis libanoni papírokkal. A kincset egy angol főrend, Lord Northampton vezette konzorcium a már említett 1990-es New York-i árverésen kívánta értékesíteni, mai értékben mintegy 100 millió eurós kikiáltási áron.

Az elmúlt csaknem 30 évben Magyarország nem tett le arról, hogy megszerezze a páratlan leletegyüttest. A 2014-es és a jelenlegi sikeres megállapodások előtt az 1990-es évek elején, a New York-ban zajlott, sikertelen bizonyítási eljárások folytatása mellett az egymást követő magyar kormányok képviselői többször tárgyaltak a Seuso-kincs birtokosaival, ám ezek az erőfeszítések nem vezettek eredményre. A Seuso-kincs visszaszerzését eredményező jelenlegi, több éves tárgyalássorozat Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter irányításával zajlott, a magyar felet főtárgyalóként Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója képviselte.

A Seuso-kincs második fele a Terrorelhárítási Központ logisztikai segítségével, június elején került végleg Magyarországra. A kincset a Parlamentben kiállítva láthatja – ingyenesen - a nagyközönség, majd országjárásra indul s végül a Magyar Nemzeti Múzeumba kerülnek a műtárgyak.


A cikk forrása, a közlés helye:

https://mnm.hu/hu/muzeum/hirek/hazatert-seuso-kincs